Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)
II. A 18–19. századi hazai sebészek orvos- és társadalomtörténetének főbb kérdései
II. A 18-19. századi hazai sebészek orvos- cs társadalomtörténetének főbb kérdései 9 II. A 18-19. századi hazai sebészek orvos- és társadalomtörténetének főbb kérdései 2.1. Historiográfiai áttekintés cs források Az orvoslás történetének kutatásakor számtalan megközelítési és interpretációs lehetőség kínálkozik a kutató számára. Mivel az orvostörténet a történelemtudományok egy speciális ágát jelenti, a 19. századi ilyen jellegű munkák elsősorban tudománytörténeti megközelítésben foglalkoztak a témával. Az érdeklődés középpontjában az úttörő orvosok életműve és a nagy tudományos felfedezések álltak. Miután a sebészet mai napig tartó fejlődését a hosszabb, komplikáltabb műtétek elvégzését lehetővé tevő éter- és kloroformnarkózis 1840-es években történt elterjedésének köszönheti, s mivel a sebészetet az egységes orvosképzés bevezetése előtt inkább kézműves szakmának tekintették, így a 19. század közepe előtti sebészet, sebészek csak később kerültek az orvostörlénészek látókörébe, és inkább áttekintő müvekben szerepeltek (például Demkó 1894, Gorlvay 1953). Magyary-Kossa Gyula Magyar Orvosi Emlékeinek adattárában is számtalan információt gyűjtött össze a seborvosokról, ezeket azonban szétszórtan ismerteti. Noha a 18-19. századi Magyar Királyság1 2 3 egészének sebészeit áttekintő feldolgozás a mai napig nem született, helytörténeti (város- és kórháztörténeti) tanulmányokban, monográfiákban már az 1930-as évek elejétől foglalkoztak, foglalkoznak a sebészekkel. Ezeknek részletessége, precizitása nagy változatosságot mutat. A korai ilyen jellegű munkák közül kiemelkedik Petz Aladár Győr város Szentháromság Közkórházáról (és Győr város közegészségügyi viszonyairól) szóló 1929-es műve, amelyben különböző források alapján önálló fejezetei szentelt a győri borbély-sebészeknek.’ Csajkás Bódog 1944-ben íródott, Szeged egészségügyének történetét bemutató monográfiájában hosszú fejezetben tárgyalta a szegedi borbély-sebészek viszonyait.1 Csajkás könyvének nagy erénye, hogy az orvosok mellett a többi, orvoslásban részt vevő emberről (sebészek, bábák, patikusok) sem feledkezik meg, s róluk alkotott véleményét nem sztereotípiák, hanem sokrétű levéltári kutatás alapján formálta meg. Az Orvostörténeti Közleményekben szintén jelent meg néhány, a sebészek történetének kérdéséivel foglalkozó tanulmány, így például Daday András a 18. századi sebészsérelmekről (Daday 1960), Jáki Gyula pedig az 1761-ben bevezetett szigorúbb sebészeti vizsgákról (Jáki 1955) értekezett. Az egyetemi szintű sebészképzésről az oktatástörténeti, orvostörténeti szakiroda- lomban is számtalan adatot találni. Hőgyes Endre Emlékkönyvében (Hőgyes 1896) az oktatói kar és a tankönyvek anyagának változása mellett a végzettek és a hallgatók létszámáról is találni kimutatást. A nagyszombati (majd budai, pesti) orvosi kar történe1 Dolgozatunkban részletesebben csak a szükebb értelemben vett Magyarország viszonyaival foglalkozunk, i'isiélyre, a Tcmcsi Bánságra, valamint a katonai határőrvidékre csak abban az esetben térünk ki, amennyiben a téma azt részletesebben megkívánja. 2 Petz 1929. 58-74. 3Csajkás 1944. 84-123.
