Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)

V. A magyarországi orvosképzés megszervezése

V. A MAGYARORSZÁGI ORVOSKÉPZÉS MEGSZERVEZÉSE

peregrináció eredményeként egy-egy tudásszomjas diák nem ritkán három-négy egyetemen folytatott tanulmányokat, távozásakor disszertációt is írt, ami azonban nem mindig volt azonos az avatási értekezésével.

Érdekes és fontos megjegyezni, hogy bár a hazai képzésre nem nyílt lehetőség, a külföldi tanulmányút megkezdése 1725-től csak a kancellária engedélyével és a Helytartótanács által kiállított útlevéllel volt lehetséges. A külföldi tanulmányok elvégzése után haza térőknek pedig csak a felsőbb hatóságok engedélyével lehetett munkába állni. Ez a rendelkezés a bécsi egyetem jogait védendő, 1576-tól volt érvényes. 1738-tól a Helytartótanács egészségügyi bizottsága által kijelölt vizsgabizottság előtt kellett számot adni az illetőnek tudásáról, oklevelét be kellett mutatni.8 Erről — a mai szóhasználattal élve - honosítási eljárásról több orvos visszaemlékezéseiben találunk adatokat, (pl. Weszprémi István önéletírásában is.)

Levéltári kutatások, illetve az egyetemi matrikulák alapján már többen próbálták felmérni a különböző külföldi egyetemeket látogató, illetve azokon diplomát szerzett magyarok létszámát, szakmák szerinti bontásban is. Alapvetésnek számító összeállítások készültek, amelyek betekintést engednek a „peregrinatio academica” területére, lehetővé teszik a felsőoktatás történet ilyen irányú kutatását is.

Az orvostant hallgatók 18. századi tanulmányi peregrinálására vonatkozóan is készültek felmérések. Természetesen legtöbben a közeli Bécsben nyertek diplomát, több mint nyolcvan avatási értekezést védtek meg Magyarországról érkezettek a 18. század folyamán. A bécsi egyetemről azonban, rövid tapasztalatszerzés és tudományos kapcsolatteremtés után a protestánsok tovább mentek a már korábban vázolt okok miatt. Őket követte a Halléban végzettek hatvanat meghaladó létszáma (összesen 68), majd a jénai inauguráltak 30-40 közötti névsora következik. Jelentős - 25 főt számláló - volt az Utrechtben végzettek csoportja. Orvosi diplomát kaptak még a század folyamán Altdorfban, Báselben, Erfurtban, Erlangenben, Franeckenben, Frankfurtban, Göttingenben, Leydenben, stb. és további európai egyetemeken, de az ott végzettek létszáma nem egy esetben csupán egy-két fő volt.9

Bizonyos okok miatt - a nagyszombati orvosi kar létrehozása, és annak következményei a bécsi egyetemen végzetteket hagyjuk utoljára és az egyik leglátogatottabb protestáns egyetemen, a hallei orvosi karon végzett magyar hallgatóknak a sorával kezdjük a bemutatást.

1694-ben nyílt meg a hallei Academia Fridericiana, amely a pietizmus első központjává nőtte ki magát a magyarországi protestantizmus alakulására is hatást gyakorolt,10 már igen rövid időn belül számos magyar végezte ott orvosi stúdiumait is. Nagy vonzerőt jelentettek a kiváló orvosprofesszorok, Friedrich Hoffmann (1660-1742) és George Ernest Stahl (1659-1734), majd Johann Juncker (1679-1759) és Michael Alberti (1682-1757) személye, másrészt a költségek is valamivel alacsonyabbak voltak, mint másutt. A közeli Wittenberg és Halle is egyre szorosabb kapcsolatot alakított ki a felső-magyarországi és a felvidéki protestáns gimnáziumokkal, kollégiumokkal, ahonnan céltudatosan irányították a tanulókat ezekre a helyekre.11 Különös figyelemmel kísérték pl. az eperjesi gimnázium és kollégium

8 SZÖGI László: A közép-európai egyetemek a XVII-XIX. században és a magyar egyetemjárás. In.Vilá- gosság, 1999, 40, 8-9. 53-65.p.

9 KAPRONCZAY Katalin: Magyar orvosi disszertációk, XV1-XVII1. század. /Kézirat/. Semmelweis Orvostörténeti Múzeum - Adattár.

10 MAGYARY Zoltán: Magyarok külföldi egyetemjárása. In: Fejezetek a magyar művelődéstörténet forrásaiból. Vál.: Gazda István. Bp., Tárogató K., 1996. 252-262.p.

11 KAISER, Wolfram: Die westungarischen Territorien des 18.Jahrhunderts im Blickfeld des halleschen Pietismus. In: Burgenländische Heimatblätter, 1976, 38, 2, 61-73.p.

65