Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
III. Magyarország a XVIII. század első felében
III. MAGYARORSZÁG A XVIII. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN az is, hogy a birtokos közép- és a felsőbb nemesi családok fiai is tanultak, a nevesebb iskolákban, kollégiumokban készültek az esetleges külföldi egyetemi tanulmányokra. A Habsburg Monarchia kormánya ekkor az oktatásüggyel még inkább csak közvetve, a felekezeti kérdés függvényeként foglalkozott. Az 1715:74.tc. kimondta, hogy az uralkodó felügyeleti joggal bír a különféle iskolák, kollégiumok felett, ez az ellenőrzés azonban leginkább csak arra terjedt ki, hogy a protestánsok nem lépik e át a számukra megjelölt korlátokat. Itt nem kívánunk részletesen kitérni a katolikus szellemiségű alsó- és középszintű iskolákra (a jezsuiták, a piaristák, a premontreiek, a bencések és ferencesek által vezette iskolákra) sem pedig a korszerű természettudományi ismeretek oktatásában élenjáró református és evangélikus kollégiumi rendszerű iskolákra. Az 1723-as országgyűlésen rendi szempontok alapján vetődtek fel panaszok az oktatásüggyel kapcsolatban. Az 1723:70.tc. az akkor megalakított helytartótanácsra bízta, hogy az elszegényedett nemesi ifjak taníttatásának költségeit az országszerte - meglehetős összevisszaságban - létező iskolai alapítványokból (amelyek természetesen nem ezt a célt szolgálták) oldja meg. Ez a törvény már előírta, hogy a fontosabb iskolákban külföldi mintára tanítsanak a katonai és közigazgatási pályához szükséges tantárgyakat is. A megvalósítás módjáról azonban sem a helytartótanács, sem a rendek nem tudtak javaslatot megfogalmazni. A reform ügye ilyen formán az udvarra maradt, de jó ideig ott sem született értelmes, az ügyet előrevivő határozat." Az oktatás rendszerének alapvető megreformálása az 1760-as évektől indult meg, majd az 1777. augusztus 22-én életbe léptetett királyi rendelettel /Ratio Educationis/ nyílott új korszak a magyar közoktatás történetében, amelynek általános jellemzője a tananyag korszerűsödése mellett az oktatásügy állami irányítás alá helyezése és az iskolarendszer lehetőség szerinti egységesítése volt.11 12 A század első felének tudományosságából természetesen a számunkra leginkább fontos orvosi tudomány néhány jellemzőjét emeljük ki. A leginkább meghatározó elem a hazai orvosképzés hiánya volt, ezért a közeli Bécsben (de itt csak katolikusok kaphattak diplomát), az évszázadok óta látogatott itáliai egyetemeken, vagy az éppen ezekben az időkben egyre népszerűbbé váló német, svájci, németalföldi esetleg angliai egyetemeken végezték tanulmányaikat az érdeklődők. Szakmai ismereteik ezért megfeleltek az európai színvonalnak, csupán létszámuk volt olyan kevés - mint korábban már említettük —, amely a lakosság ellátásához nem volt elégséges. A felvidéki terület, a nyugati peremvidék és Erdély volt viszonylag kedvezőbb helyzetben ebből a szempontból. A felvidéki területen fejtette ki tevékenységét Raymann János Ádám (1690-1770), Möller Károly Ottó (1670-1747) és fia, Torkos Justus János (1699-1770), Perliczi János Dániel (1705-1778), Hermann András (1693-1764), Maleter János (1691-1755), Fischer Dániel (1695-1746). Sopron környékén szerzett hírnevet Loew Károly Frigyes (1699-1741) és Deccard Kristóf János (1686-1764), ők orvosi munkájuk mellett a hazai föld természeti adottságainak, kincseinek feltárásával a Bél Mátyás által megindított honismereti mozgalomhoz csatlakoztak. A felsorolt orvosok tevékenysége, szakirodalmi munkássága már körvonalazza a század második felében kibontakozó legfontosabb jellemzőket: a járványok (elsősorban apestis) elleni küzdelmet, általában a betegségek megelőzésére való törekvést a lakosság felvilágosítása által, a megfelelő életvitel fontosságának hangoztatásával, a gyógyvizek és a természetben található egyéb gyógyító anyag hatóerejének feltárása és alkalmazása, javaslattétel a tudományok művelését elősegítő és összehangoló tudományos társaság alapítására, törekvés a szakma és 11 KOSÁRY Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Harmadik, kiegészített kiadás. Bp., Akadémiai K., 1996. 94.p. 12 MÉSZÁROS István. Az iskolaügy története Magyarországon 996-1777 között. Bp., Akadémiai K., 1981. 406-632.p.
