Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)

I. Bevezetés. A felvilágosodás Európája

I. BEVEZETÉS. A FELVILÁGOSODÁS EURÓPÁJA

sokat értekeztek. A medicinának ez a területe szintén a korszellem által került megkülönböztetett helyre.

Jelzésszerűen szólni kell arról is, hogy a felvilágosodás kora az egészségügyi közigazgatás megszervezése terén is komoly változásokat eredményezett, kihatással az adott ország orvosi tudományának és a lakosság ellátásának fejlődésére. A racionális egészségügyi rendészet - mint orvosi szakterület és mint a közigazgatás része - alapjait a német Johann Peter Frank (1745-1821) fektette le hatkötetes müvében, amelyben kidolgozta a Tökéletes orvosi rendészet rendszerét és amely munka évtizedekig irányt mutatott ezekben a kérdésekben.

A XVIII.században élénk érdeklődéssel fordultak a kísérleti élettan felé is. A berni születésű Albrecht von Haller (1708-1777) az ingerelhetőség és érzékenység jelenségét vizsgálta egzakt kísérleti módszerekkel (szenzibilitás elmélet).

A korszak egyben az egyéni rendszerek, módszerek elterjedésének is teret engedett, ezek jelentős része az idegrendszer normális és kóros működésével volt kapcsolatban I William Cullen (1712-1790) és John Brown (1735-1788) kutatásai/. A homeopátia tanának kidolgozásával Samuel Hahnemann (1755-1843), valamint az „állati magnetizmust” elterjesztő Anton Franz Mesmer (1734-1815) is a paletta sokszínűségét gazdagította.

A gyógyítás tudományának nyitottá válása a természettudományok más területei felé (fizika, kémia) szintén felfedezésekhez vezetett: Stephen Hales (1677-1761) a vérnyomás, a vérsűrűség és áramlás sebességének mérésére készített műszert, Antony van Leeuwenhoek ("1632-1723) mikroszkópjának segítségével a természettudományok minden területén, igy az orvostudományban is lehetővé tette a parányi alkotórészek vizsgálatát, tanulmányozását. Antoine Laurent Lavoisier ("1743-1794) kimutatta, hogy a légzés nélkülözhetetlen feltétele az oxigén. Luigi Galvani (1737-1798) és Alessandro Volta (1745-1827) bioelektromosságra vonatkozó felfedezései voltak még hasonló horderejűek.

Utoljára maradt - bár a tudomány előrelépésének későbbi szakaszában bizonyosságot nyert elsődleges fontossága — a kórbonctani kutatások és a kórbonctani szemlélet térhódításának megemlítése. Ez a tudományterület egyértelműen a nagy olasz anatómus és patoló- gus, Giovanni Baptista Morgagni (1682-1771) munkásságának eredménye. 1761-ben kiadott De sedibus et causis morborum per anatomen indagatis című munkája az ugyanebben a kötetben közreadott 70 kórbonctani észlelést tartalmazó levéllel egyetemben, mérföldkőnek számít az orvostudományban. Morgagni egy személyben diagnoszta, gyógyító orvos és az elhunytak boncolója volt. A sokrétű munkásság során összegyűjtött tapasztalatokat dolgozta fel: a pontos kórleírást követte a terápia részletes lejegyzése, a beteg reagálásai a kezelésre. A boncolás során pedig a racionális választ kereste a talált elváltozásokra. Morgagni előtt tulajdonképpen tünettani orvostudományról beszélhetünk. Morgagni munkássága által megváltozott a módszer: a tünet együtteseket anatómiailag határozta meg, a betegség kialakulási folyamatát igyekezett kideríteni, a klinikumhoz kapcsolódó bonctani leleteket kutatta, a leggyakrabban előforduló betegségek kórtani elváltozásait kereste. A század végén Matthew Baillie (1761-1823) londoni orvos 1793-ban megjelent The morbid anatomy of some of the most important parts the human body c. könyve már módszeresen felépített bonctani monográfia, amelyben a szerző szisztematikusan végighalad a szervek lehetséges elváltozásain.

18