Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
VIII. Gyógyszerészképzés
VIII. Gyógyszerészképzés Eddigi fejtegetéseinkben nem ejtettünk szót a gyógyszerészekről, a gyógyszerészek oktatásáról. A patikusok (gyógynövényárusok, drogisták, vándor árusok) munkája a korábbi időkben inkább az iparszerűen űzött mesterségek közé tartozott, a képzetlenségükre hivatkozó, alárendeltségükből fakadó ellentéteik az orvosokkal csaknem olyan régre nyúltak vissza, mint az orvos-sebész, vagy az orvos-bába vita. Voltak természetesen kivételek is, amikor az egyetemek gyógyszerészeket is graduáltak. A franciaországi Montpellierben például az orvostanhallgatókkal együtt hallgathatták az előadásokat. A gyakoribb azonban az volt, mint a bécsi1 vagy a prágai2 egyetemen, hogy csak a kötelező vizsgatétel volt elrendelve, de az oktatás formailag nem nyert megoldást. A bécsi egyetemi vizsga és az egyetemi professzorok által tartott kötelező gyógyszertári ellenőrzés valós értékéről lesújtóan nyilatkoztak a kortársak, mert állítólag elegendő volt egy dús lakomára meghívni az illetékeseket, ahol mindegyik vizsgabiztos vagy vizsgálatra kirendelt tanár talált a tányéija alatt egy körmöci aranyat.3 A magyar gyógyszerészeket még ilyen vizsgára sem kötelezték hosszú ideig, a nagy- szombati orvosi karon beinduló gyógyszerészképzésnek azonban mégis voltak - tervezeti formában - előzményei. Az uralkodóhoz való beterjesztés idejét illetően Van Swieten 1749-es plánumát kell említeni, aki először is kimondta a botanika és a kémia fontosságát a gyógyszerészek oktatásában, valamint a botanikus kert és a kémiai laboratórium szükségességét a gyakorlati oktatásban. A tervezet később alapja lett a nagyszombati egyetem gyógyszerészeti képzésének is. Ennek ellenére - gyógyszerészi szempontból - a legalaposabb és leginkább figyelemre méltó Perliczi János Dániel elgondolása volt, amelyet 1742-ben dolgozott ki és 1751-ben nyújtott be. A gyakorlati oktatás nélkülözhetetlen feltételeként szólt az un. egyetemi gyógyszertár felállításáról, sőt az oktatás menetében - bizonyos asszisztensi jellegű feladattal - szerepet kaphattak volna gyógyszerészek is. A terv nem valósult meg, annak ellenére, hogy az 1727 óta kötelezővé tett gyógyszertári vizsgálatok egyre inkább a képzés hiányára irányították a figyelmet. 1759-ben rendelte el a Helytartótanács, hogy a hazai gyógyszerészek a megyei orvosok előtt kötelesek vizsgát tenni. Ezt a rendelkezést az 1771. november 4-i hatálytalanította és kimondta, hogy a hatósági orvosi bizonyítványok ezen túl nem elegendőek.4 Hozzáfűzhetjük, hogy a kötelező vizsga letételének kérdése - illetve hiánya - még az 1780-as évek végén is állandóan ismétlődő témája volt a helytartóta1 Az Ordo pharmacopoerum Viermense (1644) egyetemi vizsgára kötelezte a helybeli gyógyszerészeket. Ld. I INZBAlJER:( odex ... Tom I. 245.p. 2 A prágai egyetemen ez egész Csehország területére vonatkozott, ld.: HLADIK, Jan: Die Anfänge der pharmazeutischem Ausbildung an der Karlsuniversität in Prag. Bratislava, 1961, Tom V. 199.p. 3 PERENYI Frigyes: Gyógyszerészképzés a nagyszombati egyetemen 1770-1777. In: Orvostörténeti Közlemények, 57-59,(1971), 92.p. 4 LINZBAUER: Codex... Tom II. 363.p. 109
