Evangélikus kereskedelmi középiskola, Rozsnyó, 1939

szentjános-bogárkák este. Czékus Tamás ev. keresk. középiskolai tanár „Luther a gyermekek barátja“ c. előadásában keresetlen, közvetlen szavakkal tárta elő Luther gyermek-szeretetét. Molnár Magda „Gyermektábort Luther köré“ c. előadásában Luther fehér zászlaja alá hívta a gyermeksereget. Az előadásokhoz az őszsza- kálú Zoller Sámuel gömörpanyili ev. tanító szólt hozzá. Érces hangjától csak úgy zengett a terem! Befejezőül Vargha Sándor lelkész az evangélikus köszöntésre tanította meg a gyermekse­reget : „Erős vár a mi Istenünk !“, amire ez a felelet: „Erős várunk!“ 12-kor tanítói konferencia volt. A konferencia vezetője Zol­ler Sámuel gömörpanyiti ig. tanító bevezetőjében méltányolta Tú- róczy Zoltán püspök kezdeményezésére a Felvidéken megindí­tott Luther-szövetségi mozgalmat. Hangsúlyozta az ev. tanító és az ev. lelkész összhangzatos munkájának fontosságát. Bándy György balogpádári lelkész „A gyülekezeti ének és a tanító“ c. előadá­sában hangsúlyozta az egységes chorálkönyv bevezetésének fon" tosságát. Olyan chorálkönyvre van szükségünk, amelyben minden énekre csak egyetlen dallam van. Csak így lehet egységes és rend­szeres a templomi éneklés. Ha ezt mindenütt bevezetik, akkor nem fordul elő az a kellemetlen helyzet, hogy ha valaki vala­melyik más egyházközség templomába megy, nem tud együt éne­kelni a hívekkel. Kisfaludy Lajos sajógömöri ig. tanító „Hívő tanítókat az evangélikus iskolába“ c. előadásában hangoztatta, hogy a gyakori kitérésekért és reverzálisokért a tanítók is felelő­sek. Arany György csucsomi tanító katonai szolgálata miatt nem tarthatta meg előadását, helyette Zoller Sámuel pár gondolat­ban vázolta annak fontosságát, hogy minden tanító és tanuló ke­zében biblia legyen. Fontosnak tartotta, hogy az iskolából kilépő növendékeket ellássunk bibliával. Az előadásokat több hozzászó­lás követte. Ezek közül ki kell emelnünk a következőket: Smíd István esperes-lelkész hangoztatta a lelkész és tanító összefogásá­nak fontosságát. Szükségesnek tartotta, hogy minden tanítás bib­liai igével kezdődjék. Vargha Sándor lelkész bejelentette, hogy június 26—27—28-án evangélizációs napok lesznek Miskolcon. Ott is alkalom nyílik majd arra, hogy az evangélikus tanítóság a fokozottabb vallásos nevelésre irányelveket kaphasson. Fel­említette példaképen az ev. kereskedelmi középiskolát arra, hogy miként lehet növendékek közreműködésével bibliai mondásokat készíteni. A szépírás óra igen alkalmas arra, hogy bibliai szöve­geket, aranymondásokat Írassunk a tanulókkal. Nagy örömet váltott ki dr. Vácz Elemér Orsz. Luther-szöv. igazgatónak az a 36

Next

/
Thumbnails
Contents