Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1917

hat nekik, ha az 6 dicsőségükről zengő magyar dal hangjait vbzi el hozzájuk, ők is boldogabban fognak pihenni az idegen föld hantjai alatt.

Ók nagy és örök hálára kötelezték le a haza és nemzet minden hü tagját, ne sajnáljuk azt a csekély anyagi áldozatot, melyet az ő sírjaik gondozására fordítunk, sőt menjünk, száljunk el lélekben mi is a temetőkbe, a hegyoldalakon és rónákon szétszórt sírjaikhoz, hintsük tele azokat hálánk és kegyeletünk legszebb virágaival, hadd érezzék, hogy :

„Nem hal meg az, ki milliókra költi Élete kincsét, ámbár napja múl ;

Hanem lerázva, ami benne földi Egy éltető eszmévé finomul.

Mely fenmarad s nőttön nő tiszta fény«,

A mint időben, térben távozik !

Melyhez tekint fel az utód erénye :

Óhajt, remél, hisz és imádkozik !*

11