Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1915
XII. Fa 1915-1916. iskolai év lefolyása. 1. fi tanári kar. A tanári testület ugyanazon itthon maradt 8 tagja, mint tavaly, végezte a háborús viszonyok között a tanítás nehéz munkáját. Smid István ág. hitv. ev. lelkész és Váry László ny tornatanitó urak e tanévben is segítettek nekünk a tanításban, akikhez még csatlakozott Járossy Endre ny. áll. el. iskolai igazgató úr is. Valamennyieknek buzgó munkálkodásukért hálás köszönetét mondok e helyen is. A tanítást február közepéig semmi sem zavarta meg. Ekkor Tichy Gyula kartársunk megbetegedett és május elsejéig szabadságon volt A rajztan itás technikai része ezalatt szünetelt, mig a többi óráit Csányi András, Dr. Götz István, Hallay Zoltán és Pásztor Mihály helyettesítették. Beteg kartársunk egészségét visszanyerve a tanév végéig tovább tanított. A püspök májusban a Vili. osztály vaUástani, valamint az érettségi tanfolyamot végzett katona tanulóink érettségi vizsgálatára elnökül Hallay Zoltán h, igazgatót küldte ki. 2. fiz intézet kormányzata. A főgimnázium első fokú hatósága a kormányzótestület, melybe új tagokul az egyházmegye Szentiványi Józsefet, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank a maga képviseletében Spielmann Ervint küldte be. A kormányzótestület hazafias elhátározással az intézet vagyonából 25000 K-át fordított a IV. hadikölcsön jegyzésére, Hallay Zol27