Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1914

erején felül s most, hogy napjának delelőjén, mikor még oly sokat Ígért s joggal várt tőle a tudomány és a közélet hosszú és kínos szenvedések után összeroskadt, koporsója felett ifjú hitves, veszteségét nem is sejtő kis árva, édes anya, hű testvér, anyós, rokonok könnye folyik össze s a szeretet szavaival mond búcsút, áldást a távozó kihűlt tetemére, elomló poraira! Amen.“

Talán mondani sem kell, hogy ez a búcsúztató beszéd olyan mély hatást gyakorolt a gyászoló közönségre, aminőt megérdemelt. A főgimnázium alkalmi énnekkarának gyászdalai a gyászszertartás magasztosságát még emelték.

Kivittük a koporsót a gyászkocsira . . . Elkísértük nemes halottunkat utolsó útjára. . . A temetőben, a sir felett e sorok írója mondotta el az utolsó búcsúszót a kartársak nevében, a jelenlevők megritkult sorai közt állva, de azoknak nevében is, akik ekkor az ágyudörejere voltak figyelmesek . . . Elbúcsúzott a megértő kartárstól, mesterétől, barátjától. Megfogadta, hogy tanártársai nem hagyják kiveszni ifjaink szivéből azt a hitetet, amit ő plántált oda:

..........hogy a magyar nemzet nagyrahivatott s dicsőséges

múlt

ja után még dicsőségesebb jövő vár reá.“

Ennek a beszédnek elhangzása után Róth Sándor VIII. oszt. tanuló a többi tanulótársak nevében is szép szavakkal vett búcsút szeretett osztályfőnökétől. Majd Korenko György feketepataki ev. lelkész egyháza nevében búcsúzott el szeretettel egyházfelügyelőjétől. Végül pedig Tyrnauer Albert dr. ügyvéd a legrégibb tanítványok nevében mondott kegyeletes búcsúztatót. Azután elhangzott a pap imája s felzendult a diákok búcsú éneke a temetői csendben . . . Elvégeztetett.

Hasztalan elmélkedünk : ha a kérlelhetetlen halál nem ragadja el oly korán az élők sorából, mennyi tudományos munkával gazdagítja még az irodalmat ; mennyi hasznos munkát végez még a társadalom, a kultúra, a haza és az

53