Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1913
Élelmezés. Főgimnáziumunknál a tanuló-Ifjuság olcsó élelmezés céljából a konviktusba iratkozhatott. A lefolyt iskolai évben összesen 71 tanuló vett részt a közétkézésben 140 korona évi dij fizetése mellett, ezenkívül fizetett minden tanuló 2—2 koronát evőeszközökre és felsze- lésekre. A teljes dijat azonban csak 53 tanuló fizette, 6 tanuló 20—20 korona, 4 tanuló 30—30 korona, 1 tanuló 35 korona, 6 tanuló 70—70 korona, 1 tanuló 140 korona elengedésben részesült. Az elengedések összege 835 korona. A dijak félévenként előre fizetendők, szegényebb sorsú tanulók azonban kisebb részletekben is teljesíthetik a fizetést, de lehetőleg előlegesen. A beiratkozás egy félévre köteiező, a második félévben a kilépés legalább egy fél hónappal előre bejelentendő. Aki a dijakat legkésőbb az esedékességet követő hónap 5-éig ki nem fizeti, ellátást nem kaphat, a hátralékot azonban minden körülmények között köteles kifizetni. Tápintézetünk téli étrendje a következő: Ebéd Vacsora Vas. Húsleves, hús mártással, töltött káp. Sült körítve Hétfő Rizsleves, babfőz. vagdalt szelettel Túrós tészta Kedd Húsleves, hús, sárgakása tepert. Rántott szelet Szerda Burgonyaleves, székelygulyás Borsó főzelék Csüt. Húsleves, hús, lencsefőzelék Tejes rizs Péntek Bableves, mákos v. lekváros metélt Gulyás Szomb. Húsleves, hús, burgonyafőzelék Lencse főzelék IX.