Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1913

Ez volt az első s máig is az egyletlen számottevő irányregény irodalmunkban, melyet rövidesen követett egy történelmi regénye, amelynek tárgya a közismert Dózsa-féle parasztlázadás; Magyarország 1514-ben. Mint történelmi regény az elsők közé tartozik e nemben, mint regény az első helyet foglalja el Eötvös regényei között. A cselekmény előadásában már kevésbbé gátolják a költőt reflexiói, frissebb, élénkebb menetű elődjeinél. De tendencia ép úgy van benne, mint „A falu jegyzőjé“-ben s ép úgy beleszólt kora heves küzdelmeibe, mint amaz. A költő rámutat arra a veszedelemre, amely fenyegeti és pedig kikerülhetetlenül az országot, ha a jobbágyságot továbbra is a szolgaság jármában elnyomva tartják. És rettenetes lesz a veszedelem, amely reá zudul az országra, ha az elnyomottak maguk szaggatják szét rabláncaikat és fegyvert kovácsolnak belőlük elnyomóik ellen. A történelem azonban ezúttal nem ismétlődött meg. A kiváltságos osztályok minden erőszak nélkül önként mondtak le előjogaikról, a magyar országgyűlés felszabadította a jobbágyságot már a következő év tavaszán s aztán nemsokára a jobbágy és földesur egy zászló alatt küzdött a jogaiban megtámadott magyar nemzet szabadságáért.

Még egy regényt irt az elnyomatás idejében „Nővérek" címen. Ebben az 1831-iki parasztlázadás idejébe vezet a költő bennünket, amikor egy grófi családnak leány gyermeke eltűnik s más szerényebb környezetben nő fel, ahol megtalálja boldogságát, mig nővérének boldogtalanság lett az osztályrésze. Bár az idők folyása teljesen megváltozott, mégis Eötvös visszatér régi témájához s rokonszenves melegséggel fordul a szegényebb sorsú néposztály felé, ahol gyakrabban fellelhetjük az igazi boldogságot, mint a nagy urak fényes palotáiban.

A demokratikus mozgalmak utolsó idejébe esik egy közismert vigjátéka: Éljen az egyenlőség, amelyben mindenki