Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1912

delmeinek mikénti felhasználását megismertető számadási kivonat minden évben oda fel fog terjesztetni. Kelt Rozsnyón, 1913 január 5. Dr. Hajcsi Sándor, Adamis Gusztáv, Dr. Götz István, főgimn. felügyelő. igazgató. jegyző. (P. H.) 37049 szám. Jóváhagyom azzal, hogy az alapítvány számadási ki­vonatai a vezetésem alatt álló vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumhoz évenként beterjesztendők lesznek, továbbá azzal, hogy az alapítványt peres és perenkivüli ügyekben a rozsnyói ág. h. ev. főgimnázium mindenkori igazgatója képviseli. Budapest, 19J3 április hó 8. (P. H.) Jankovich. 2. Schmögner János zene alapítványa. Rlapitó levél. 1. Általánosan bevett szokás, hogy szorgalmas és törekvő gyermekeinket ünnepélyes alkalmakkor kisebb- nagyobb jutalmakban részesítjük. Ha azonban különösen a hazafias ünnepélyek alkalmával kiosztott jutalmakat te­kintjük, azt tapasztaljuk, hogy a sok fáradságot és önkép­zést igénylő zenét, illetve az ezzel foglalkozó tehetséges tanulókat teljesen figyelmen kívül hagyva, két-három jó, — de semmi különös önképzést nem igénylő szavalatot jutalmazunk meg. A zenében kitűnt tanulókról szó sincs. Ezt mutatja ama körülmény is, hogy a középiskolákban teljesen híján vagyunk a művészeti tárgyakkal, a zenével és rajzzal kapcsolatos ösztöndíjaknak s jutalmaknak. Ez a körülmény indított arra, hogy mint a zene- és ének régi kedvelője, igazgatói fizetésem első negyedévi részletével a rozsnyói ág. hitv. ev. főgimnáziumnál megvessem alapját egy zene-alapitványnak.

Next

/
Thumbnails
Contents