Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1912

Rz 1912—1913. iskolai év lefolyása. 1. A tanári kar. Az elmúlt iskolai év folyamán tanári testületünk ismét nagyobb változásokon ment át. Alighogy elbúcsúztunk két régi kartársunktól, Váry Lászlótól és Maszny Páltól, akik szeptember elsejével jól meg­érdemelt nyugalomba vonultak, örökre búcsút kellett mondanunk Prékopa Istvántól, aki Budapesten 1912 évi október hó 10-én meg­halt. A fentartó-testület augusztusban az első félév végéig szabadsá­golta, mert súlyos betegsége miatt nem taníthatott s erre az időre helyettesítésére megválasztotta Patz Jenő okleveles tanárt, aki azonban a fehértemplomi állami főgimnáziumban nyert időközben alkalmazást, miért is egy havi ittmüködés után, szeptember 30-án távozott körünk­ből. Patz Jenő távozásával Prékopa óráit helyettesítéssel láttuk el. Prékopa halála után a tanszékre kiirtuk a pályázatot s ennek alapján, mivel a tanszék a kormány kinevezési jogához tartozik, a vallás- és közoktatásügyi miniszter folyó évi február hó 8-án 4824 szám alatt Csányi András felsőlövői rendes tanárt nevezte ki hasonló minőség­ben. Csányi március 1-én foglalta el állását s a március hó 5-én tartott iskolatanácsi gyűlésben letette a tiszti esküt. A megüresedett tornatanitói állásra a fentartó-testület ideiglenes rendes tornatanitói minőségben Miklóssy János aszódi gimnáziumi óraadó tornatanitói választotta meg szeptember elsejével kezdődő jog­hatállyal. A tiszti esküt szeptember 21-én tette le. Az énektanítással az iskolatanács Engisch Györgyöt, a helybeli egyház kántorát bizta meg. XII. 78

Next

/
Thumbnails
Contents