Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1912
volt. Az órákat tréfával szerette fűszerezni s elve volt, hogy a tanítási anyagban nem ment tovább, míg a tárgyalt részt az egész osztály jól nem tudta. Betegsége már évekkel ezelőtt kezdődött, hol javult, hol rosszabbodott s igen megkinozta. Budapesti kórházban halt meg súlyos műtét után 1912 október 10-én. Október 13-án temették Budapesten a Szent István kórház kápolnájából. Ravatala felett Raffay Sándor budapesti lelkész mondott megható gyászbeszédet, majd Adamis Gusztáv igazgató, aki temetésén az intézet képviseletében megjelent, búcsúztatta el a tanári testület nevében. Volt tanítványai is szép számmal voltak képviselve a temetésen, akik közül Nagy Balázs bölcsészhallgató adott kifejezést a tanítványok mélységes gyászának. Nem volt a szerencse különös kegyeltje, bőven kijutott neki az élet bajaiból és gondjaiból, de mégis ő volt a tanári kar legtréfálkozóbb tagja még betegségében is, még utolsó napjaiban is s a világért el nem hagyott volna egy szójátékot, ha alkalom kínálkozott rá. Mi a megfejtése e látszólagos ellenmondásnak ? Az, hogy nagyon szerette családját s a családi boldogság adta meg lelkének a kifogyhatatlan derűt. Utolsó napjaiban is azt mondta, hogy boldog volt. Nyugodjék békével ! Eisert Árpád. 4
