Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1910
hanem olyan befektetés, amely hasznosan gyümölcsözik magunk és az emberi társadalom javára. Egyik fia, Pekár Gyula, akit Írói érdemeiért, tudományos képzettségéért az akadémia tagságára méltatott, aki szépirodalmi müveivel oly sok nemes élvezetet szerez kiterjedt magyar olvasóközönségének, élő bizonysága annak, hogy mire képes a tehetséggel párosult tudományos nevelés És ezzel szemben milyen szomorú szívvel kell látnunk, hogy gyakran sok tehetség elkallódik azért, mert a szegénysorsu szülőknek nem volt módjában előteremteni a neveltetésnek nélkülözhetetlen anyagi eszközeit és látnunk kell azt, hogy sok törekvő ifjút kínoz, gyötör az epesztő tudományszomj és hiába, előbbre csak azért nem juthat, mert igyekezete megtörik az anyagi erők elégtelenségén- Ilyen ■ifjakon van hivatva segíteni ez az alapítvány, amely ép azért oly becses előttünk, mert nevelési célokra adja az a férfiú, aki maga felismerhette a nevelésnek egyedülálló jelentőségét, melylyel hatásában alig mérkőzhetik más. Szolgáljon a nagy jóítevőnek ez a nemes cselekedete buzdításul és okulásul mindnyájunknak, elsősorban intézetünk törekvő ifjúságának 1 Tündököljön előttünk soha ki nem alvó fénnyel ragyogó példája ! Az alapitó oklevél szövege a következő : H ■’ • ' ŇjV. •' '■ ' V , ; * ; , - ' filapitő oklevél. Indíttatva egyrészt azon meleg és hálatelt ragaszkodástól, melyet a rozsnyói ágostai evangélikus főgimnáziummal szemben, mint annak egykori tanulója, állandóan éreztem és érzek, másrészt meg akarván örökíteni az ezen intézetben eltöltött tanulóéveim emlékét, elhatároztam, hogy a nevezett intézet mindenkori szegénysorsu tanulóinak segélyezése céljából a jelen alapitó oklevélben alább részletesen meghatározott feltételek mellett egy alapítványt teszek. I. Az alapítvány cime, illetve neve : Rozsnyói Pekár Imre alapítványa a rozsnyói ágostai hitvallású evangélikus főgimnázium szegénysorsu tanulóinak segélyezésére. II. Az előző pontban megnevezett alapítványt a rozsnyói ágostai evangélikus főgimnázium rgazgatóságának felügyelete és kezelése alá helyezem. III. Az alapítvány tőkéjét a m. kir. pénzügyminisztérium által Budapesten 1910. évi junius hó 8-án kiállított 19071. számú 10,000 K, szóval tízezer korona összegre szóló, a jelen alapitó oklevél I. pont