Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1909

művész talentum szeszélyességét, zabolátlanságát: és érteni fogjuk, hogy Schablik Károly a művész, miért volt oly kevesek előtt ismert. Hiányzott belőle az a póz, mely a művészt a laikus előtt annyira érdekessé tudja tenni és a mely póz, sajnos legtöbbször a tehetség fogyatékosságát takargatja. Minél több valakiben a talentum, annál kevésbé van szükég erre az érdekes pózra, helyébe inkább a türelmetlenség lép, a mely türelmetlenség a laikus meg nem értéssel, tájékozatlansággal szemben, könnyen előtérbe lép s igy hamar készen van a kedvezőtlen vélemény, a művészről, hogy nehézkes ember stb. stb. Szerencsére Schablik professzor igen kedves és szeretetre méltó, kedélyes és vig tudott lenni, elrejtette azt bizonyos „türelmetlenséget“ is ég ha az amatörök rossz képeit kellett végig élveznie — hallgatott.

A vidéki rajztanár élete, pláne ha müvész-ambiciókat hoz magával, az Alma mater — a Mintarajziskola falai közül, — könnyen körvonalazható, egy olyan snip vidéken, mint a milyen Rozsnyóé. Hol vannak olyan szép napok, különösen ősszel, mint itt, az ég felhőinek borongása úgy mint nevető kékje, az erdők komor zöldje, úgy mint a sziklák tarka szürkéje és fehére, hol képeznek olyan harmonikus egészet, mint a mi szép Gömörországunk szivében. Mindenesetre nyitott szem és érző kedély kell hozzá, de ezek a kellékek bőven megvoltak Schablik Károlyban. A tanári foglalatosság, — sohasem esik annyi szó erről a művészek közt, mint manapság, — egyáltalán nem állja útját, a művészi tevékenységnek; csak önfegyelmezettség kell hozzá. Azaz, hogy mert ez se, mert a kiben meg van az isteni szikra, arra nézve lehetetlenség, hogy a pikturáról meg tudjon felejtkezni, pláne ha olyan vérbeli tájképfestő valaki, mint Schablik Károly. Vegyük még hozzá, hogy micsoda rendkívüli könnyedséggel dolgozott. Gyönyörűen illett rá Zola meghatározása a talentumról, hogy: „Nem az a fő, hogy mennyire modern, vagy nem modern valaki, hanem hogy milyen könnyedséggel teremt“. Vérében volt ez a könnyedség, — előszedni szemem láttára a palettát, rá egy kis festéket, elővenni a festőkést és egy darabka jóféle vásznat; a mely már jól be van alapozva, vagyis: már volt rajta egy elrontott vagy megunt kép — s egy negyedóra múlva kész volt a kép, odamehettem megnézni. Borongós, viharos éj alatt, lucskos, ázott földön egy sötét alak, egy vándor megy neki az éjszakánák, a bizonytalan semminek. Csupa hév és temperamentum az egész kis kép, festő késsel odavagdalva hatalmasan buzgó érzéssel. Én a kis első éves, a „gólya“ úgy bámultam rá, mint egy félistenre.

8