Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1909
nek a javító nem sikerült Ugyané napon egy magántanuló írásbelit tett. Szeptember 1-án magán- és felvételi vizsgálatot tartottunk; ugyanekkor volt az alakuló ülés is, melyen a tantárgyakat véglegesen beosztottuk. Az osztályfőnök és szertárőrök kijelölése, a rendkívüli tárgyak tanítására, az ifjúsági körök működésére vonatkozó intézkedések is ekkor történtek. Szeptember 2 4-ig a tanulók beírása volt; számuk az évközben jelentkezett magántanulókkal együtt 236. Ezek közül 225 rendes, 11 magántanuló. A tanévet 6-án ünnepélyesen megnyitottuk Reggel 8 ómkor az ifjúság a tanári karral templomba ment. Itt Smid István lelkész alkalmi beszéde és megható imája gerjesztette buzgóságra az ifjúságot. Ennek végeztével az intézet tanácstermében gyülekeztünk. Jelen volt az intézet felügyelője, több iskolatanácsos, a teljes tanári kar, sok érdeklődő szülő és tanügybarát. Ének és megható ima után az igazgató tartotta megnyitóját, melyben felhívja az ifjúság figyelmét azokra az eszközökre, melyeknek lelki- ismeretes felhasználásával magát a tudományokban kiművelheti. Erkölcsi oktatást ad, a vallásos és egyházias életre buzdítja őket; a jótékonyságot — habár csekély mértékben is — ajánlja nekik, hogy igy már ifjúkorukban hozzászokjanak a prorestáns áldozatkészséghez. E beszédet ismét ének követte, majd a tanulók az osztályfőnökök vezetésével osztályaikba vonultak, hol kellőkép elhelyeztetvén, az iskolai törvényeket hallgatták meg és az órarendet Írták le. Szept 7-én kezdetét vette a tanítás, mégpedig teljesen az állami tanterv szerint. Vallás-erkölcsi nevelés. Minden alkalmat megragadott a tanári kar, hogy az ifjúság vallás-erkölcsi életére jótékonyan hathasson, szemelőtt tartván a költő mondását, mely szerint minden országnak talpköve a tiszta erkölcs. E célra szolgált a vallás- és erkölcstan lelki- ismeretes tanításán kívül az istentiszteleteken való megjelenés, a közbuzgóságban és áhitatosságban résztvevés az Ur szent vacsorájával való élés, az ima, ének és a jó példaadás a vallásosságban és erkölcsös életben. A tanítást minden napon imával kezdtük és végeztük: a vallástani órák előtt és után énekeltek is az evangélikus ifjak. A tavaszi, nyári és őszi vasár- és ünnepnapokon a nyilvános közistentiszteleten vettünk részt, mig a hideg téli hónapokban az intézet tanácstermében úgynevezett ifjúsági istentiszteleteket tartottunk. Ezeken Adamis Gusztáv tanár harmoninmon kisérte a tanulók énekét. Az Ur szent vacsorrjával kétszer élt az ifjúság és a taná:i kar: Október 31-én, mint a reformáció emléknapján és május 5-én, vagyis áldozó csütörtökön. A tiszta és erkölcsös élet ellenőrzése végett az 59