Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1909

illetőleg: vagyis örömmel kellett vennie, hogy kap külön rajztermet és évről évre egy kis általányt. Ma a heizet az, hogy a Schablik Károly szertára teljesen megtölti a rajzterem minden zugát, s ha a taneszközök elhelyezése a helyszűke miatt nem is felelhet meg a követelményeknek: a vezető tanár hangyaszorgalmát körültekintését dicséri.

S a milyen meggyőződés embere volt mint művész, olyan volt mint tanár is. Rajzoktatásunk terén is felléptek a reform törekvések, a rajz iparkodik szabadulni a geometria ketrecéből, hogy egy másik végzetes túlzásba csapjon. Az újabb rajzokta'ás felvette a „művészi" jelzőt, ezzel kacérkodik, — s noha teljes a fogalom zavar ezen a téren az igazán higgadt tanár, ha még olyan művész is, még akkor se tévesztheti sem elől a célt, mely semmiesetre sem az, hogy minden kis gimnazistában egy fiók Munkácsyt vagy Székelyt lásson. 0 ezt a problémát a higgadt, erejében bízó tanár korrektségével oldotta meg, nevelt egypár kitűnő növendéket, de az „álmüvészkedést“ nem vette be soha őszinte művész természete.

Tanárságánál 10-ik évében lett, a délceg érdekes külsejű, edzett szervezetű ember beteg. Az a kór, a mely elvitte tőlünk, az ő kedves jó barátját, a gimnáziumban osztálytársát, a gyönyörű eszű, duzzadó irói talentumi Róth Bélát, ez rohanta meg őt is, gyilkos vehemenciával: a Szemjonov sorsa. Itt kellett hagynia a viruló szépségű, fiatal feleséget, itt az imádott gyermeket. Az 1909. év első napjaiban vett súlyosabb fordulatot lappangó betegsége, hogy megrohanja, ágynak döntse, melyből fel se keljen többé.

Beléptem a rajzterembe, mint az ő ideiglenes helyettese. — Ott a fogas legelső szögén függött, egy általam jól ismert, olaj- festék-pecsétes kékszinü kabát, az ő kedves dolgozó kabátja. Kint napsugaras az ég, tele virágillattal, madárdallal a balzsamos levegő, az egész természet a tavasz elé indult mosolyogva. S az elárvult kabát, — akkor már lemondott róla a tudomány, — mely a haldokló képét rajzolta elém s a virgonc gyermekset eg, mely feladatát sürgetve várt rám és a derűs napfény, hű képe volt Schablrk Károly élete egész hangulatának, a kitörő öröm és a gyilkos szomorúság váltakozásának. Mire beköszöntött a nyár s a lombok közt betűző napfényben lebullt az első elsárgult levél, — 1909. jul. 19-én — elvesztettük őt örökre.

Tichy Gyula.

13