Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1907

Figyelmeztetés. Az 1908 — 1909 tanév szeptember 1-én kezdődik. Szeptember 1-én reggeli 8 órától kezdődőleg a javitó vizsgálatokat és a magán tanulók írásbeli vizsgálatát, szeptember 2-án pedig a magántanulók szóbeli vizsgálatát tartjuk meg. Ugyanakkor fognak lefolyni a felvételi és pótló vizsgálatok. A beiratásokat szeptember 3 —5-ig eszközöljük. Az évet ünne­pélyesen [szeptember 7-én nyitjuk meg, 8-án pedig a rendes tanítás veszi kezdetét. Az első osztályba oly tanuló vétetik fel, ki élete kilencedik évét betöltötte s nyilvános népiskolától nyert bizonyítvánnyal, vagy fel­vételi vizsgálaton annyi előismeretet igazol, a mennyivel a népiskola négy alső osztályát jó sikerrel végzett tanulónak bírnia kell. (1883. XXX. t.-c. 11. §.) Az első osztályba belépő tartozik keresztlevelét illetőleg születési bizonyítványát, valamint ujraoltásról szóló bizony­latot bemutatni. Felsőbb osztályba csak oly tanuló léphet, ki az előző osztály minden tantárgyából legalább elégséges osztályzatot nyert. Az V. osztályba beiratkozó tanulók szülei vagy gyámjai tartoz­nak szóval vagy Írásban nyilatkozni arra nézve, vájjon fiók illetőleg gyámoltjuk a görög nyelvet, vagy a görögöt pótló irodalmi olvas­mányt s a szabadkézi rajzot fogja-e tanulni. A felvételnél fizetendő dijak: a) a beiratási dij 13 korona; b) tandíj, mely az egész iskolai évre 43 koronában van megállapítva s két egyenlő részletben a beiratás alkalmával és február hó elején fizetendő. A tandíjmentesség, úgyszintén a tápintézeti dij elengedése iránti XVIII. 83

Next

/
Thumbnails
Contents