Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1907

minden te vívmányod, tudományod, földi jóléted, minden törekvésed, reményed, sőt . . . hazaszereteted is hiába való, hasztalan. Ez van felírva azon a gyönyörű szalagon is, melyet a zászló-anya Ő méltó­sága szeretettel tűzött zászlónkra midőn azt mondja: „Istenfélelem a szeretetnek, tehát a hazaszeretetnek is az édes anyja 1“. S a költő éneke is az, hogy: elvész a nép, a nemzet, ha nincs vallása, nincs hite, nincsen Istene! Kedves ifjú! Neked, ki a tudományt választottad munkamezőül, világra szóló bölcsek tapasztalataiból, szavaiból, sőt saját életed kellő megfigyeléséből is meg kell tanulnod, hogy az a tudomány és annak minden vívmányai, mely előtt az emberiség büszke öntudattal tisztelettel áll meg, csak egy parány az örök isten mindentudó bölcsességéhez képest; tudnod kell, hogy annak a bölcs és szerető Istennek elismerése, imádása, az emberéletet egyedül megszentelő, felemelő és boldogító hatalom a földön, a mely közös­ségbe, szellemi rokonságba hoz bennünket magával az örökké való, a tudományt, világosságot, a hazaszeretetei, a szabadságot és a földi boldogságot bőven osztogató szent Istennel! 11 Kedves ifjak! Ha ezeket a magasztos ideális eszméket tűzi ki ez a zászló majd lelketek elé, ha ezekre megtanít, akkor Ti lesztek a világ világosságai, a társadalom kovászai, Ti a magyar nemzetnek s protestáns egyházunknak - nem hangzatos szavakkal — hanem tettekkel és valósággal Illései, lánglelkü prófétái ; s akkor ez a zászló nekünk, a társadalomnak, egyháznak, hazának millió és millió értéket képvisel; akkor ez a zászló — mint Minerva Istenasszony Athénnek — a rozsnyói ág. hitv. ev. főgimnázium ifjainak lesz alkotó és min­den bajtól, vésztől, vihartól megvédő palládiuma. Ez a zászló azonban még nem egészen miénk . . . akkor lesz az, ha az a fenkölt gondolkozásu és lelkes nő — a kit a közlelke­sedés és tisztelet zászló-anyává tett — ezt a zászlót ünnepélyesen felavattatva az intézet tulajdonába bocsátja. Meghajtom magamat . . . mélyen a női erények egyik legkiválóbb tagja Zelenka Pálné 0 mél­tósága előtt és a midőn megköszönöm az iskolafentartó testület és ifjúság nevében, hogy a közóhajnak engedve, ezt a szép tisztet, a zászló-anyai tisztet kegyesen elfogadta, arra kérem engedje meg, hogy nevében felkérjem Főtiszteletü Terray Gyula főesperes urat, a rozs­nyói nemes egyháznak érdemekben gazdag lelki pásztorát, hogy ezt a díszes zászlót ünnepélyesen felavatni s aztán Ő méltósága azt intézetünknek átnyújtani kegyeskedjék 1 Ezután Terray Gyula a következő szép beszéddel avatta fel a zászlót: 73

Next

/
Thumbnails
Contents