Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1907

felolvasásaikkal. A téli hónapokban felolvasást tartottak Greek Lajos és Prékopa István, ezenkívül dr. Götz István mint a művelődési egye­sület alelnöke, Adamis Gusztáv pedig mint pénztáros munkálkodott az egyesület életében. Az iparos ifjak öneépzőkörének elnöke dr. Götz István volt, e helyen is tartottak tanáraink felolvasásokat Götz Istvánon kívül: Adamis Gusztáv, Greek Lajos és Váry László. A nőegyletnél Törköly János mint egyleti titkár majdnem egy évtized óta működik, dr. Hazslinszky Rezső pedig a helyi Rozsnyói Híradónak szerkesztője. Iskolai ünnepélyek. Az iskolai évet ünnepélyesen nyitottuk meg szeptember 4-én. Isteni tisztelet után az iskolatanács, s annak élén az intézet felügyelője, a tanuló ifjúság, szülék, tanügybarátok és a tanári kar a főgimnázium tanácstermébe vonultak, hol közének buzgó éneklése és alkalmi ima után az igazgató lelkesítő beszédet intézett az ifjúsághoz, melyben úgy a szellemi tehetségek szorgalmas kimű­velését mint a test edzését, legkivált pedig a vallás-erkölcsi élet gon­dos ápolását kötötte a tanuló ifjak szivére. Október 6-án a: ifjúsági önképzőkör emlék ünnepélyt tartott az aradi vértanuk halálának évfordulóján, melyen Plenczner Frigyes Vili. oszt. tanuló alkalmi felolvasást tar;ott, Kúposak G, ula Vll. oszt. tan. a szomorú napok emlékére készült költeményt szavalt, végül az igaz­gatónak az ifjúsághoz intézett nehány lelkes szavai után a Hymnus és Szózat eléneklésével nyert az ünnepély szép befejezést. Okt. 31-én a reformátió emléknapján az Ur szent vacsorájához járult az ifjúság és tanári kar és reszt vett az egyház által tartott istenitisztele- ten, mely alkammal megható énekével emelte az áhitatos buzgóságot. November 22-én Greek Lajos fizikai estélyt tartott a tornacsar­nokban, katod és Röntgen sugarakkal tett szépen sikerült kísérleteit a nagy és válogatott közönség valódi élvezettel nézte és hallgatta; ugyanakkor a Hajósdal Erkertől énekelte a főgimn. férfikar; a Ri.za nótája cimü melodrámát szavalta Plenczner Frigyes Vili. oszt. tanuló, zenével kisérték Petrenkó János és Bene Lajos VI., Spangel Rezső és Egyed Aladár Vili. oszt. tanulók. Az élvezetes estély a fizikai szer­tár javára 62 koronát hozott. Január 18-án az ifjúság az intézeti zászló-alap javára hang­versennyel egybekötött szinielőadást rendezett a következő műsorral: 1. Deák induló Bech Józseftől, előadta a főgimn. zenekara. 2. Magyar dalegyveleg Hoppe Rezsőtől, előadta a főgimn. férfikara. 3. Magyar ábránd. Zongorára irta Ulicsny Eugenia. Zongorán ját­szotta Törköly Lenke k. a., hegedűn kisérte Palócz Kálmán és zene­karának néhány tagja. 4. Melodráma Br. Eötvös Józseftől: „A meg­47

Next

/
Thumbnails
Contents