Állam. segélyezett evangélikus kerületi főgymnasium, Rozsnyó, 1904

64 XXX. t.-cz. értelmében a kormány felügyeleti jogát gyakorolja. A miniszteri biztos megjelent minden osztályban, megfigyelte úgy a növendékek feleleteit, mint a tanárok tanítási módját. Megte­kintette a természetrajzi múzeumot, a fizikai szertárt és a látoga­tás végén tartott konferenczián a tapasztaltak felett megelégedé­sét fejezte ki. Május 10-én pedig az egyházkerületi elnökség: méltóságos Szentiványi Árpád egyházkerületi felügyelő és méltó- ságos Zelenka Pál püspök látogatták meg intézetünket. A Vili. osztály május 4-én' megtartott vallástani vizsgálatára az egyház- kerületi főhatóság nagytiszteletü Adorján Ferencz nyíregyházi ág. hitv. ev. főgimnáziumi vallástanár urat küldötte ki vezető elnökül. Az érettségi vizsgálatokon nagytiszteletü Hronyecz József püspöki irodavezető úr működött mint elnök; a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter pedig nagyságos Dr. Schneller István kolosvári m. kir. tudomány-egyetemi nyilvános rendes tanárt bízta meg a kormányképviselői tiszttel. Vallás-erkölcsi nevelés. Az intézet a vallásos érzel­mek ébrentartására, ápolására és fejlesztésére, valamint az erköl­csi élet tisztaságára nagy gondot fordított. A tanítást szokás sze­rint imával kezdtük és végeztük, a vallástani órákat énekkel is. A vasárnapi és ünnepi istentiszteleteken a tanárok vezetése és felügyelete alatt vett részt az ifjúság. A téli hónapokban vasár­naponként tartott ifjúsági istentiszteleteken egy-egy ének elének- lése után a főgimnázium vallástanára mondott az ifjúságnak meg­felelő szentbeszédet és imát. Kétszer, úgymint október 31-én és május 14-én az ifjúság a tanári karral az Úr szent vacsorájához járult. A más hitfelekezetekhez tartozó ifjak saját lelkészeik veze­tése mellett végezték vallási teendőiket. Az igazgató felügyelt arra, hogy e tekintetben se történjék mulasztás. Az ifjúság egészségi állapota. Az egészségi állapot a lefolyt tanévben nem volt kedvező. Az egyébként egészséges fekvésű, jó levegőjű várost járványos betegségek látogatták meg, mik nem kímélték meg intézetünk növendékeit sem, sőt kettő­nek: Balogh István III. és Friedman Lóránt VI. oszt. tanúlónak ifjú életét is kioltották. A tanév első felében járványosán lépett fel a vörheny, melybe beleestek többen, névszerinti Aczél Sándor II., Bene Lajos III., Kubinyi Ödön és Antal János IV., Adamis István V., Jureczky Nándor Vili. oszt. tanúlók. A második félév­ben járványszerüen lépett fel a hagymáz (tífusz), melyben szin­tén többen betegedtek meg, úgymint: Lakner Árpád I. oszt., Klein

Next

/
Thumbnails
Contents