Állam. segélyezett evangélikus kerületi főgymnasium, Rozsnyó, 1895

6. Vasárnapokon es ünnepnapokon a nyilvános isteni tiszteletben min­denkinek résztvenni szoros kötelessége lévén: a ki ezen törvényt alapos ok nélkül altalhágja. a tápintézetben ebédet nem kap, valamint az is, ki a nyil­vános tanórát alapos és be nem jelentett ok nélkül elmulasztja. 7. A tápintézetben mindenki magát csendesen és illedelmesen viselni tartozik, a csendháborítók és rendetlenkedők az ebédtől vagy többszöri ismétlés esetében a tápintézet jótéteményétől is megfosztandók. 8. A ki a tápintézeti bútorban kárt tesz, azt megtéríteni köteles. 9. Az asztalok mellett a növendékek osztályok és érdem szerint fog­lalják el a helyeket, elkezdvén a nyolczadik osztálytól lefelé az elsőig. 10. A felsőbb osztályú növendékeknek a tápintézet irányában teljesí­tendő kötelességök az országszerte való kéregetés, a közép osztályunké az élelmi szereknek étterembe behordása, az alsóbbaké az ételnek betegek szá­mára szállásra való hordása. 11. A városból hosszabb időre való eltávozás, valamint visszajövetel, mi leginkább ünnepek alkalmával történik, a tápintézeti gondnoknak beje­lentendő. 12. Az elöljáróságtól kinevezett senior vagy annak helyettese ügyel arra, hogy a tápintezetben rend és béke legyen, hogy a húsból és kenyérből min­denki csak az őt illető részt vehesse; azok pedig, kik bármi oknál fogva egy vagy több ebédtől megfosztattak, az étteremtől távol maradjanak; más­részről a tápintézeti növendékek utasításaihoz és intéseihez alkalmazkodni tartoznak. 18. Az étkezés buzgó imával kezdődik és hálaadással végződik. 14. A kéregetni menendő ifjak a tápintézeti gondnok utasításaihoz szo­rosan alkalmazkodni tartoznak. Az ephorus isk. gyűlés által megválasztott tanár, s az isk. igazgató által felfogadott alumneistákat beírja, a szükséges gabonát, főzeléket, fát. sót beszerzi, naponkint húst hordát, a tanúlókat kéregetés végett kiküldi, a kéregetésekből bejövő és az egyes alumnisták által befizetett pénzt felveszi; rendes naplót vezet és a tápintézet jövedelmeiről s kiadásairól az isk. gyűlésnek számot ad.- Az ephorusnak kötelessége ezenkívül a rendre, tisztaságra felügyelni, az alumnisták között netalán felmerült panaszokat elintézni, minek gyakorlása az által is könnyítve van, mert az ephorus az alumnialis épületben lakik. 1868-ban a convictus megszűnt, s csak az ebédből álló alumneum maradt meg 8 írt félévi díj mellett. 1869-ben ebéd és vacsorából álló convictus, s ebéd és vacsorából álló alum­neum állíttatott fel 52, illetőleg 35 frtnyi díj mellett. 1871-ben a díjakat 58, illetőleg 38 frtra emelték. 1S81-ben a meggazdálkodott tőkéből Scheffer Gusztáv tápintézeti gondnok ajánlatára és sürgetésére megvette a főgymnasium az alumneum számára főgymnasiumi épülettel 162

Next

/
Thumbnails
Contents