Állam. segélyezett evangélikus kerületi főgymnasium, Rozsnyó, 1895

142 9 órakor otthon legyen. A szállásokról való esti és éjjeli kimaradás szigorú büntetés terhe alatt tilos. 12. Szerencsejátékok, minő pl. a kártya, tiltott helyek látogatása, milye­nek bárminemű és czirnű korcsmák, kávéházak s ezekhez hasonló helyek, — úgyszintén akár saját, akár idegen szálláson való dorbézolás, tivornyázás és mértékletlenkedés szigorúan tiltatik. A tiszta erkölcsöt megmételyező ily kihágások, a legnagyobb szigorral, kiutasításig terjedhető büntetéssel lesznek fenyitendők. 18. Színházba s a műveltebb közönség nyilvános tánczvigalmaiba menni kívánók az osztályfőnöktől tartoznak engedélyt kieszközölni, úgyszintén tánczórá- kat is csak az iskolai elöljáróság által helyeselt mestertől és helyen szabad venni. 14. A tanulónak csereberét és adásvevést űzni, könyvet, ruhát, vagy más holmit elzálogosítani vagy eladni, szüleinek, vagy tanárainak tudta és beleegyezése nélkül adósságot csinálni nem szabad. 15. A tanulók az intézetben mintegy testvérek tartozván lenni, becsül­jék és szeressék egymást; ha pedig valaki más által megsértetnék, önmaga elégtételt sem társán, se máson ne vegyen, hanem jelentse fel sérelmét az osztályfőnöknek. 16. Tanulónak a szorgalomszak folyama alatt az igazgató engedélye nélkül a városból eltávozni nem szabad s a karácsonyi és húsvéti szünetekre hazamenők is kötelesek hazamenetelöket az osztályfőnöknél bejelenteni, visz- szatérésükkor pedig a szülők, vagy azok helyettese által aláirt időszaki érte­sítőt az osztályfőnök kezéhez visszaszolgáltatni. 17. A ki fontos ok s az igazgatóság beleegyezése nélkül az iskolai év teljes befejezése, az évi záróünnepély, illetőleg az érettségi vizsgálat végezte előtt az iskolát elhagyná, bizonyítványt nem kap, valamint az sem, a kinek bejelentett s az iskola kötelékéből származó tartozásai vannak. 18. A tanteremnek s az abban levő bútoroknak, vagy bármely -eszkö­zöknek bepiszkolása, vagy rongálása, úgyszintén az iskolai parkban és játszó­kertben való kártevés tilos. A kártevő a kár megtérítésén felül vétségéhez képest meg is büntettetik; ha pedig a kár okozója ki nem tudatik, az egész osztály is felelőssé tehető és a kár megtérítésére szorítható. 19. Az igazgató hire és tudta nélkül paedagogiát sem elfogadni, sem elhagyni nem szabad; a kinek pedig növendéke van, kötelességét körűié lel­kiismeretes hűséggel teljesítse. Nov. elején a fögymn. igazgatója Hajósi Sándor megron­gált egészsége helyreállítása végett e tanév végéig terjedő szabadságoltatását kérte. Az iskolatanács sajnálattal pártfogó­kig terjesztette fel a kérelmet az egyházi főhatósághoz s az igazgató helyettesítéséről úgy gondoskodott, hogy az igazgatói teendők e tanév végéig való ellátását Oravecz Mihály rendes tanárra bízta. Oravecz Mihály 1 1 szóval, 8 ellenében helyettes igazgatónak választatott. Oravecz átvette az igazgató által

Next

/
Thumbnails
Contents