Állam. segélyezett evangélikus kerületi főgymnasium, Rozsnyó, 1889

I

A trópusok és figurák.

A stilisztikának alig vannak ingadozóbb fis felületesebb fejezetei azoknál, a melyek a trópusok és figurákról szólanak. A beszéd ékességeit („lumina orationis“, Cicero) tárgyaló elmélet a XIX. század végén nem áll sokkal magasabban mint a görög rhetorok és grammatikusok korában. A görög-latin terminológiával reánk szállott ama zavar és egyenetlenség is, melyet az ókori Íróknál a nyelvi kifejezés ezen formáinak meghatározásában és osztályozásában tapasztalunk. A legújabb önálló szakmunkák és stilisztikai tankönyvek is akkora eltérést mutatnak a fölfogásban és a kutatás eredményeiben, hogy a paedagogusnak napról-napra erősebben kell óhajtania ezen elmélet alapos reformálását, valamely rendszernek általános elfogadását. Mert valamint lehet helyesen beszélni nyelvtani ismeretek nélkül, úgy lehet szépen, hatással írni stilisztikai tudás nélkül is; de ki tagadja azért a nyelvtan fontosságát és ki tagadhatja a stilisztika nagy hasznát? És a stilisztikában bizony nem utolsó helyet foglalnak el a trópusok és figurák, sőt ezek ismerete a nyelvi, irodalmi és aesthetikai képzésnek egyik legjelentékenyebb tényezője. Ennélfogva nem tartom sem felesleges sem érdektelen feladatnak: e kifejezésformák némely elterjedt meghatározásait és osztályozásait bírálat alá venni, azután megállapítani igaz mivoltukat és a helyes osztályozás alapját és végre köny- nyen áttekinthető csoportosít:'sban rövid jellemzést adni az egyes fajokról.

Már a görög rhetorok és grammatikusok (szónokok, az ékesszólás tanítói és nyelvészek, philologusok) tesznek különbséget trópusok és se he mák (figurák) között. Azonban a: „trópus“ elnevezés csak későbben kapott fel, sőt a régieknél talán soha sem volt általánosan elterjedve. Aristoteles a „metaphor a“ szót használja a trópus értelmében és még Hermogenes (görög rhetor