Állam. segélyezett evangélikus kerületi főgymnasium, Rozsnyó, 1887
27 ensnek nevezuek, s ez szolgál a várható szél erejének mértékéül. E második alaptétel nyomán pedig a bekövetkezendő szél sebességét vagyis erejét gyaníthatjuk. Ámbár Buys-Ballot törvénye az észleletek sokaságából van leszármaztatva, mégis a jobb tájékozhatás szempontjából közlöm azon táblázatot, melyet dr. Supan a Hoffmeyer-féle szinoptikus térképek alapján összeállított. Európa különböző vidékein az év két legellentétesebb hónapjában januárius és júliusban, följegyzett 816 észleletből kiszámította, honnan, s mily gyakran lengett a szél, midőn ezen vagy azon égtáj felé kisebbedett a légnyomás. A táblázatot annak megtudása végett is használhatni, hol van a legkisebb légnyomás, a depressió, mikor a szél innen vagy onnan fú. Ezen értelemben itt következik dr. Supan t á b 1 á z a t a. Mikor a szél fú észak felől, a depressió keleten, délkeleten van. „ északkel, felől a „ kelet felől, a „ délkelet felől, a „ dél felől, a „ délnyugat felől, a „ nyugat felől, a ,, észak-nyug. felől, a délen délnyugaton nyugaton nyugaton, északnyug. északon északkeleten keleten, északkeleten A mennyiben a legkisebb légnyomás az időjárást főképen befolyásolja, a gyakorlott észlelő, figyelembe véve e minimum útját és helyzetét, a helyi légnyomást és hőmérsékletet észlelő számos állomásokról beérkező adatok alapján majdnem teljes biztonsággal állapithatja meg a következő nap időjárását. A legtöbb embernek azonban nem állnak rendelkezésére mindezen adatok, de azért nagy valószínűséggel lehet következtetni a következő napi időjárásra egy légsulymérő, továbbá a psychrome- ter thermometereinek állásából, valamint a felhők huzarna és a szél irányából. A valószinűségbeli esetek, melyeket a higanyoszlop különböző ingadozásaiból szabályképen állított fel a tapasztalás, a következők : 1. A légsúlymórő emelkedése télen fagyra és ha fagy, havazásra mutat. t á