Állam. segélyezett evangélikus kerületi főgymnasium, Rozsnyó, 1885
11 egy egész sor természeti képet rajzol nehány vonással és elmondja meghitt barátjának a mélabunak, hogy e helyeken szeret mulatni, hol fájdalma megolvad, szive megtelik a sír nyugalma utáni vágyódással és tekintete bizton néz a homályos jövőbe, mindenütt az Isten szeretetét látván: Berzsenyi szembe magasztalja ugyancsak a személyesített Melancholiát, elmondván, hol szeret az álmodozni, mi hajolja, hol sirja el bús elegiáját az őszült korról, ellentétbe helyezi a jelenre szorítkozó vidámsággal és igy végzi: „Oh, te voltai eddig biztos társam ! Te intéztél engem józan utaidon, Ha a földi vigságtól megváltam, Sátorodba intél csendes alkonyidon. „Te vontad be az ifjú húrjait Egy csendes búsongás gyászos fátyolával : Te derítsd fel a férti gondjait Magányos örömid szép holdvilágával.“ Tehát az eszmetartalom lényegében összevág, de a fölfogás különbsége is szembetűnő. Berzsenyinél több a reflexió és mérsékeltebb a fényűzés képekkel, bár a leírás módjában Matthissont követi. A „Szerelem“ czimű gyönyörű ódában egy pár versszak erősen emlékeztet Matthissonnak „An die Liebe“ czimű költeményére. Mind a kettőnek ugyanaz a tárgya: a szerelem dicsőítése, de a magyar költemény a németnél sokkal tökéletesebb. A hasonló versszakok a következők: w enn deine Göttermaclit, o Liebe, Aus der Verbannung Nebeltal Zur Sternenwelt uns nicht erhübe, Wer trüge dann des Lebens Qual ! Mi a földi élet s minden ragyogványa, Nélküled oh boldog szerelem érzése ? Tenger: melyet ezer szélvész mérge hánya, Melynek meg nem szűnik háborgó küzdése. In’s Reich der Uuermesslichkeiten, His wo die letzte Sphäre klingt, Folgst du dem Fluge des Geweihten, Wenn er dem Staube sieh entscliwingt. De to édes érzés, egek szent magzatja Az emberi lelket bétölt.öd egészen, Hajódnak ereje az égbe -ragadja S a halandó porból egy félisten lészen.
