Kiss. Gy. Csaba (szerk.): Magyarságkép szomszédaink tankönyveiben - RETÖRKI Műhelytanulmányok 1.(Budapest, 2024)

Kovács Kristóf: Magyarság a szlovéniai gimnáziumi tankönyvekben

Kovács Kristóf: Magyarság a szlovéniai gimnáziumi tankönyvekben magyarok mellett a szlávokat is hasonló színben tüntette fel, s hogy ellenük Ottó német király erélyesen lépett fel. A kapcsolódó feladat pedig azt sugallja az olvasónak, hogy Ottó győzelme nélkül a magyarok nem tértek volna át a kereszténységre. A régebbi tankönyv a szlovénok történetére koncentráló fejezetében a magyarok betörése, majd a Luxemburgi Zsigmond és Ciliéi Hermann közötti szövetség jelenik meg. „Az alpesi szlávok területein a feudali­­záció folyamatát hamarosan megszakította a harcias, pogány, finnugor nép - a magyarok (szlovénül mind az Ogri, mind a Madžari kifejezés ismét szerepel - K.K.) - betörése az állam délkeleti részén." Az Ottó-féle német uralom pedig a magyarok „megsemmisítése" után volt képes a szlovénok területeit elfoglalni, így jött létre a Karintiai fejedelemség, majd a Karantén őrgrófság. Mind a két tankönyvsorozatra jellemző, hogy már a középkori térké­peken is jelölik a szlovén lakosságú területet, és a Magyar Királyság délnyugati, szlovénok és magyarok által lakott részét (a mai Muravidéket) is hozzá sorolják. Ciliéi Hermann és Zsigmond király szövetségi kapcsolata, majd Ciliéi Ulrik V. László királyságáért vívott küzdelme és halála a magyar tankönyvekben megjelenő kánonhoz képest erőteljesebb, sőt az olvasó ezt a szlovén-magyar történelmi kapcsolatok elmélyítésének egyik megszakadt lehetőségeként is értelmezheti. A régebbi sorozat tankönyve bemutatja a cillei grófok és a Magyar Királyság kapcsolatát: „A család hirtelen felemelkedése 1396 után kezdő­dött, amikor II. Cillei Hermann gróf a törökökkel való összeütközéskor Nikápolynál megmentette Luxemburgi Zsigmond magyar és cseh király 5 Uo. 77. 6 Cillei Hermann (1360-1435): Cilii (Celje) grófja, horvát és szlavón bán. Zsigmond szövet ­ségese, ifjabb Garai Miklóssal együtt gyilkolta meg a Lackfiakat. A konstanzi zsinaton Zsigmond kíséretében vett részt. 7 Milačovič, Dušan - Urankar, Natasa: Zgodovina 2, učbenikza drugi letnikgimnazije, 2. del. Závod Republike Slovenije za šolstvo. Ljubljana, 2018. 307-309. 8 Cillei Ulrik (1406-1456): Cilii (Celje) grófja, horvát-szlavón bán. Luxemburgi Erzsébet bizalmasa, Habsburg Albert csehországi helytartója és V. Lászlónak, gyámjának magyarországi helytartója. 19

Next

/
Thumbnails
Contents