Kiss. Gy. Csaba (szerk.): Magyarságkép szomszédaink tankönyveiben - RETÖRKI Műhelytanulmányok 1.(Budapest, 2024)

Hrčka Alexandra: Petőfi Sándor a szlovák tankönyvekben

Hrčka Alexandra: Petőfi Sándor a szlovák tankönyvekben Magyarságkép szomszédaink tankönyveiben tárgyalására, s ezen belül az 1848-as forradalmi év bemutatására is. 1848 és1849 kapcsán a világosi fegyver letételről szólva rövid leírással mutatnak be egy festményt. Petőfi ebben a rövid leírásban szerepel: „(...) A magyar romantikus hagyomány szerint az utolsó ütközetben esett el az egyik legna­gyobb magyar költő, Petőfi Sándor. Egyesek szerint azonban lehetséges, hogy orosz fogságba esett, és Szibériában, száműzetésben halt meg."3 Az Iskolaügyi Minisztérium jelenleg háromféle középiskolai irodalom­tankönyvet fogad el. A legrégebbi az Ivana Gregorová és Marián Lapitka által szerkesztett sorozat, amelynek első két része a Slovenské Pedagogické Nakladatelstvo kiadónál, további két része pedig az Ikar kiadónál jelent meg. A középiskolai irodalomkönyvekben megfigyelhető a korszakok szerinti oktatás mellőzésének a tendenciája. Ez jellemző az imént említett sorozatra is, amelyben a tananyagot műfajok szerint rendezték fejezetekbe. Már a tankönyvek bevezető szavaiban olvashatunk arról, hogy a fókusz a szép­irodalmi szövegek elemzésén és megértésén lesz. Az egyes fejezetekben szereplő művek között nem találkozunk Petőfi Sándor nevével.14 13 Krasnovský - Ulrichová - Bednárová i. m. 2011. 23. 14 Gregorová, Ivana - Lapitka, Marián: Literatúra pre 1. ročník gymnázií a stredných odborných škôl. Pozsony, SPN, 2012.; Gregorová, Ivana - Lapitka, Marián: Literatúra pre 2. ročník gymnázií a stredných odborných škôl. Pozsony, SPN, 2012.; Gregorová, Ivana - Lapitka, Marián: Literatúra pre 3. a 4. ročník gymnázií a stredných odborných škôl 1. diel, Pozsony, IKAR, 2011.; Gregorová, Ivana - Lapitka, Marián : Literatúra pre 3. a 4. ročník gymnázií a stredných odborných škôl 2. diel, Pozsony, IKAR, 2011. 122 15 Gregorová - Lapitka: Literatúra pre 3. a 4. ročník gymnázií... i. m. 2011. 117-120. A negyedik tankönyv tartalmaz ugyan többoldalas áttekintést az irodalmi korszakokról és az irodalmi műfajok fejlődéséről, azonban Petőfi itt sem kerül említésre Mickiewicz és Puskin mellett. A tankönyv a romantika sajátosságainak áttekintését követően sorra mutatja be az irányzat francia, angol, német, orosz, lengyel, cseh és szlovák képviselőit és műveiket, ám Petőfi említése nélkül. Érdemes egy korábbi, még 1994-ben jóváhagyott és ma már nem használatos tankönyvvel összehasonlítani. Ez a szigorúan Marcela: Dejepispre8. ročník základnej školy. Vydavateľstvo Matice slovenskej, Vydavateľstvo. Martin, Matice slovenskej s. r. o., 2011.; Kratochvíl, Viliam - Daniš, Miroslav : Dejepis 5- Pátrame po minulosti. Pozsony, Orbis Pictus Istropolitana, 2012 ; Kováč, Dušan et al.: Dejepis 9- Pátrame po minulosti. Pozsony, Orbis Pictus Istropolitana, 2012.

Next

/
Thumbnails
Contents