Kiss. Gy. Csaba (szerk.): Magyarságkép szomszédaink tankönyveiben - RETÖRKI Műhelytanulmányok 1.(Budapest, 2024)

Dr. Hollerné Mecséri Annamária: A Hunyadiak képe a romániai történelemtankönyvekben

Dr. Hollerné Mecséri Annamária: A Hunyadiak képe... a magyar nyelvű változata. A román Nemzeti Nevelésügyi Minisztérium 1997-ben jóváhagyott tanterve alapján pedig megjelentek a magyar nemzeti kisebbség számára a kifejezetten a magyar történelmet bemutató tankönyvek. A magyar nemzet történelmének egészét igyekeznek bemu­tatni, alaposabban körüljárva azokat az eseményeket, amelyek Erdély és a szomszédos tájegységek múltjához kötődnek. Az első ilyen tankönyvet 2002-ben adta ki a kolozsvári Stúdium Könyvkiadó. László László és Vincze Zoltán 6-7. osztály számára összeállított könyve már a címlapján is a kolozsvári Mátyás király szoborcsoportot szerepelteti, hangsúlyozva ezzel a Hunyadiak jelentőségét a magyar történelemben. Részletesen, képekkel, térképekkel és forrásokkal mutatja be Hunyadi János életútját, valamennyi törökellenes hadjáratát és fontosabb csatáit. Mátyás korát pedig a „közép­kori magyar állam csúcspontjának" nevezi. Ismerteti a magyar király bel- és külpolitikai tevékenységét, háborúit, továbbá kitér III. Vlad és III. István feje­delemhez fűződő viszonyára is. Hangsúlyozza, hogy Mátyás budai királyi palotában kialakított könyvtára az ókor és a középkor irodalmának teljes gyűjteményét felölelte. A körülbelül 2500 kéziratos kötettel bíró Bibliotheca Corviniana a pápai könyvtár után az akkori világ második legnagyobb könyvgyűjteményének számított. 1473-ban pedig napvilágot látott az első nyomtatott magyarországi könyv, A magyarok krónikája. Az Oktatási Minisztérium által jóváhagyott hivatalos tankönyvek mellett 2012-ben Hargita és Kovászna megyék összefogásában elkészült A székelység története. Kézikönyv és tankönyv az általános iskolák VI. és VII. osztályai (valamint minden érdeklődő) számára című kiadvány.35 A kötet a székelység történetét, az általános történelmi eseményekkel való kapcso­latát mutatja be. A török elleni küzdelemről szólva leszögezi: a székelyek ott voltak Hunyadi János minden nagy csatájában, sőt, 1442-ben az Erdélyt 34 László László - Vincze Zoltán: A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyo­mányai. Tankönyv a VI. és a VII. osztály számára. Kolozsvár, Stúdium Könyvkiadó, 2002. 35 A székelység története. Kézikönyv és tankönyv az általános iskolák VI. és VII. osztályai (valamint minden érdeklődő) számára. Főszerk. Hermann Gusztáv Mihály. Csíkszereda- Sepsiszentgyörgy-Székelyudvarhely, Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, 2012. 107

Next

/
Thumbnails
Contents