Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
Harc a „klerikális reakció” ellen: a békepapi mozgalom
Az Országos Választmány Titkársága által választott papi békemozgalom elnökségének tagjai a korábban letartóztatott, megkínzott és elítélt Beresztóczy Miklós, valamint a katolikus békemozgalom elveinek megfogalmazója, Horváth Richárd lettek. Az előre megtervezett sajtókampány 7 részeként az írott sajtó 8 – a Szabad Nép , a Magyar Nemzet és a Kis Újság is több oldalas cikket hozott le az értekezletről és eredményeiről –, a rádió, de még a filmhíradó is tudósított a gyűlésről és a mozgalom megalapításáról. Bár a hivatalos tudósítások szerint a találkozón tömegek képviseltették magukat – „[...] az ország különböző részeiből nagyszámban gyűltek össze katolikus papok, szerzetesek”9 – a magyarországi papság több ezres létszámának pusztán csekély hányada, összesen 273 fő jelent meg. A földosztás révén gazdaságilag megingott, a felekezeti iskolák államosításával oktatási-nevelői funkcióját vesztett, az egyházi vezetők ellen indított koncepciós perekkel és a szerzetesrendek működési jogának megszüntetésével meggyengített katolikus egyház alig néhány héttel a békemozgalom megalakulása után végül egyezséget kötött az állammal.10 Czapik Gyula érsek vezetésével „1951. július 21-én az összes szabadlábon lévő püspök, helynök és rendfőnök letette az esküt”,11 mellyel állást foglalt az egyházakat is a maga arculatára formáló Magyar Népköztársaság mellett és erre szólított fel minden papot. A békebizottság elnöksége a hivatalos irányvonalat illetően az egyes pártállami szervek mellett az 1951-ben megalakult Állami Egyházügyi Hivatal Katolikus Főosztályával egyeztetett. Utóbbi a jelentős egyházi pozíciókba – úgy a püspöki székekbe, mint a megyei vezetésbe – békepapokat ültetett. A fontos egyházi stallumokba helyezett papok útján a rendszerellenes, vagy a hivatalos irányvonaltól eltérő legkisebb politikai aktivitás is retorziót vont maga után. Az 1950-es megegyezést és a békepapi mozgalom megalapítását követően a politikai irányítás immár könnyedén zajlott a kulcspozíciókat birtokló békepapokon, az aktivistákon és a besúgóhálózaton keresztül. A papi békemozgalom jól demonstrálja a pártállam egyházpolitikáját, amelynek lényegi tétele volt, hogy csak abban az esetben tűrte a felekezeteket és a hitélet gyakorlását, ha az teljes mértékben alávetett formában, a kommunista rendszer abszolút támogatásában nyilvánult meg. Beresztóczy (Bartmann) Miklós (1905–1973) Címzetes prépost, politikus, békepap. A Budapesti Tudományegyetem Hittudományi Karán szerzett képesítést. 1928-ban pappá szentelték, majd a budapesti Notre Dame de Sion katolikus leánygimnázium lelkészeként, hittanáraként tevékenykedett. 1929-ben az esztergomi érseki levéltár levéltárosa, főszentszéki jegyzője, prímási titkára lett, majd pápai kamarás. 1939-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium r.k. ügyek ügyosztályának vezetője. A negyvenes évek derekától a budapesti Actio Catholica igazgatója (1947–1957), kanonok (1948–1957). 1948-ban – a Mindszenty-per kapcsán – letartóztatták és börtönbüntetésre ítélték. Mivel az ítélethozatal után vállalta, hogy belép a papi békemozgalomba, szabadon engedték. A presszionálás eredményes volt: Beresztóczy részt vett a Katolikus Papok Országos Békebizottsága megszervezésében (1950), melynek elnöke lett (1950–1956). 1953-tól országgyűlési képviselő, 1961-től az Országgyűlés alelnöke haláláig. 1958-ban a Szentszék politikai szerepvállalása miatt (képviselői mandátum és részvétel a békepapi mozgalomban) kiközösítette az egyházból. 239 1952 1950 1955 1953 1951 1956 1950
