Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
Recsk és a magyar táborrendszer
voltak a verések és a legkisebb vétségért is büntetéseket szabtak ki. Ezek közül a legsúlyosabb az éjszakára vizes gödörbe állítás, valamint a gúzsba kötés volt, mely során többen eszméletüket vesztették. A gúzsba kötés „rekordját” Benkő Zoltán állította fel, rá szabták ki legtöbbször ezt a büntetést, míg Kiss Dánielnek ezen büntetés következtében kellett több ujját csonkolni. 8 A tábor parancsnokai Fóris Béla, Csete József, Fazekas Péter és Tóth Gyula voltak. 9 Az ide hurcolt emberek életét a közülük beszervezett besúgók is megkeserítették. A Felső táborban lévők közül pedig 120 ember életét még az is tovább nehezítette, hogy belőlük ún. büntetőbrigádot hoztak létre. Az ide beosztottak kapták a legnehezebb munkákat és a legrosszabb élelmezést, valamint nem létesíthettek kapcsolatot más barakkban lakó társaikkal sem. A rabokat a külvilágtól teljesen elszigetelték, nem fogadhattak látogatót, nem kaphattak csomagot, volt, akiről hozzátartozói azt sem tudták, hogy Recsken van. Így nem meglepő módon sokak fejében megfordult a szökés gondolata. Ezt azonban csak ketten tudták sikeresen végrehajtani. Az első eset 1950 szeptemberében történt, ekkor Dobó József szökött meg. Azonban mivel zsarolásképpen letartóztatták családtagjait, végül önként feladta magát. Ezután visszahozták a táborba és társaival megverették, majd elszállították. A második kísérlet Michnay Gyula nevéhez fűződik, aki 7 társával együtt szökött meg 1951 májusában.10 Bár társait elfogták, de neki sikerült kijutnia nyugatra és a Szabad Európa Rádióban több száz társának a nevét olvasta be. Sokan innen értesültek családtagjuk hollétéről. Garasin Rudolf (1895–1969) Polgári iskolai tanulmányai után nyomdásztanoncnak állt, s tagja lett a munkahelyi szakszervezetnek, majd az MSZDP-nek. Az első világháborúban teljesített katonai szolgálata során 1915-ben orosz fogságba esett, ahol megismerkedett a kommunista eszmékkel és 1918-ban belépett a bolsevik pártba. Évtizedekig a Szovjetunióban élt, volt a Vörös Gárda önkéntese, majd zászlóaljparancsnoka. A háború után gabonakereskedéssel foglalkozott, később a hadifoglyok kicserélését végző hivatalnál dolgozott. Ezután nyomdaipari üzemekben helyezkedett el és közben mérnöki oklevelet szerzett a Sztálin Népgazdasági Akadémián. Így vezető pozíciókat is betölthetett, 1931-ben a moszkvai nyomdaipari, a következő évtől a papíripari tröszt vezérigazgatója lett. A második világháború előtt a Könnyűipari Minisztériumnál is dolgozott. A harcok során megsebesült, ezért a háború végéig propagandamunkával és partizánkiképzéssel foglalkozott. 1945-ben a Szövetséges Ellenőrző Bizottság munkatársaként rövid időre Magyarországra is visszatért. 1947-ben visszament a Szovjetunióba és leszerelt. Ezután a moszkvai Nyomdaipari tröszt főmérnöke és vezérigazgatója volt 1951-ig. Csak ekkor tért vissza véglegesen Magyarországra. Itt az Igazságügyminisztérium, majd a Belügyminisztérium fennhatósága alatt álló büntetés-végrehajtás főosztályvezetője lett ezredesi rangban. Ő szervezte meg az elítéltek börtönökben és külmunkahelyeken, főleg szénbányákban történő foglalkoztatását a Börtönügyi Osztály, majd a BM Büntetés-végrehajtási Parancsnokság vezetőjeként. A Gyűjtőfogházban történt törvénytelenségek miatt 1955-ben miniszteri figyelmeztetést kapott, majd ezt törölték. 1957-ben a Határőrség országos parancsnokhelyettesévé nevezték ki, de rövidesen Mongóliába küldték nagykövetnek, ahol 1961-es nyugdíjazásáig szolgált. Emlékeit Vörössapkás lovasok címmel írta meg. 50 1944 1948 1946 1945 1949 1947 „Ma demokráciát, holnap szocializmust” 1945
