Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
Rákosi Mátyás leváltása
hogy a forradalmi törvényesség minden normáját megszegve a legkönyörtelenebb megtorlásokat alkalmazzák bárki ellen, aki akármilyen kérdésben nem ért egyet Sztálinnal.”11 A beszéd a nem hivatalos csatornák révén teljes terjedelmében rövidesen Magyarországon is ismertté vált. Hruscsov nyílt szembefordulása Sztálin bűneivel tovább nehezítette Rákosi helyzetét. Ez először az MDP KV 1956. márciusi ülésén vált nyilvánvalóvá, amikor többen vitába szálltak Rákosi beszámolójával. Előre menekülésként Kádár felvetésére ekkor tették felelőssé a magyarországi törvénytelenségekért Péter Gábor után másodsorban Farkas Mihályt. Ez azonban nem állította meg a folyamatokat és egyre nyíltabban kezdték bírálni a párt vezetését a XX. kongresszuson elhangzottakra hivatkozva. Nemcsak a pártszervezetekben, hanem az Írószövetségben, valamint az Irodalmi Újság , a Béke és Szabadság, Szabad Ifjúság , a Magyar Nemzet és a Művelt Nép cikkeiben. 12 Emellett újjáéledt a Nagy Imre idején létrehozott Petőfi Kör, ahol a közéleti kérdések egyre szókimondóbban kerültek terítékre. A legjelentősebb, sajtószabadságról szóló vitát 1956. június 28-án tartották meg. Ezen az alkalmon már többen Nagy Imre hatalomba való visszatérését követelték „Vissza a pártba!” közbekiabálásokkal,13 aki viszont tudatosan maradt távol a párt minden rendezvényétől. Rákosi is érzékelte helyzete megváltozását és nem maradt tétlen. Az MDP június 30-ai rendkívüli ülésén is szó volt a „jobboldali elhajlókról” és ekkor Hegedüs András miniszterelnök már bűnvádi, bírósági eljárás megindítását javasolta. A diktatúra totalitárius voltát mutatja az is, hogy az MDP július 2-ai titkársági ülésén határozat született azok összeírásáról, akik részt vettek Nagy Imre felköszöntésében, valamint azon katonákról, akik tapsoltak a Petőfi Kör vitáin. 14 Rákosi menesztéséhez a belpolitikai mozgolódásokon túl azonban a nemzetközi politikai helyzet megváltozása is szükséges volt. 1955-ben felvették Magyarországot az ENSZ-be, az NSZK-t pedig a NATO-ba. A Szovjetuniónak, mivel ellenséges katonai tömbök vették körül – a NATO mellett a METO és a SEATO – egyetlen kitörési pontja Jugoszlávián keresztül vezetett. Ezért Hruscsov „elzarándokolt” Titohoz Belgrádba és rendezték a két ország viszonyát. Ekkor a magyar-jugoszláv kapcsolatok rendezése is szükségszerű lett volna, aminek viszont legfőbb akadályát Rákosi személye jelentette Tito számára. 15 Ugyanakkor bármilyen viták is zajlottak a párton belül, s bárhogy is alakult a nemzetközi helyzet, azzal mindenki tisztában volt, hogy Rákosi leváltására csak szovjet utasításra kerülhet sor. Ennek érdekében a budapesti nagykövettel, Andropovval kapcsolatban lévő kommunista vezetők is szorgalmazták ezt a lépést. A változás esélye először 1956. június 7-én nyílt meg, amikor Budapestre érkezett Mihail Szuszlov. Ő azonban úgy vélekedett, hogy Rákosi leváltása „ajándék volna az ellenségnek”, így nem tett lépéseket ennek érdekében. Ezután készült el a börtönben lévő Péter Gábor levele, melyben a törvénytelenségek felelőseként Rákosit is megnevezte.16 Nem telt el egy hónap és újabb szovjet küldött érkezett Anasztasz Mikojan személyében, akit viszont már azzal az utasítással küldtek, hogy „a Rajk üggyel kapcsolatban könnyíteni kell Rákosi helyzetén”. 17 Hogy valami készül ellene, abból már egyértelműen érzékelte Rákosi, amikor július 12-én az MDP PB visszaadta neki átdolgozásra beszámolóját. Majd megérkezett Mikojan, aki javasolta Rákosi leváltását. Ennek lehetséges okaként ő a rossz jugoszláv viszonyt nevezte meg visszaemlékezésében. „Átvillant az agyamon, hogy Mikoján e javaslatában közrejátszhatott az, hogy 301 1952 1950 1955 1953 1951 19561956
