Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
A munkaverseny mint a termelés fokozásának eszköze
Bár a szocialista munkaverseny, és ezen belül a sztahanovista mozgalom, elsősorban az ipar területén, az üzemekben bontakozott ki, a szervezésnek, a ráhatásnak és a kényszerítésnek mindazon eszközeit, amelyeket a terv teljesítése, túlteljesítése érdekében az iparban érvényesítettek, az eltérő sajátosságoknak megfelelően a mezőgazdaságban is alkalmaztá k. 15 Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter a Pest megyei termelőcsoportok és gépállomások küldötteinek első tanácskozásán elmondott beszédében is hangsúlyozta, hogy „a szocialista munkaverseny megszervezése éppen olyan motorja a szocialista munkának a mezőgazdaságban, mint az ipari üzemekben”. 16 Az agrárágazaton belül elsősorban annak szocialista szektorában, vagyis az állami gazdaságokban, a téeszekben és a gépállomásokon bontakozott ki a versenymozgalom.17 Több, a mezőgazdasági verse nyekkel kapcsolatban 1949-ben keletkezett dokumentumban problémaként vetődött fel az egyéni gazdák egymás közötti versenye. Ebben ugyanis annak veszélyét vélték felfedezni, hogy az „az egyéni gazdaságnak a megerősödését, kapitalista irányba való fejlődését” fogja eredményezni. Éppen ezért az egyéni versenyek helyett a tömegversenyek szervezését szorgalmazták. 18 A szocialista munkaverseny fogalmának megjelenése a mezőgazdaságban szorosan összefügg annak szovjet mintára történő átszervezésével, vagyis a kollektivizálással, valamint az állami gazdaságok és a gépállomások létesítésével. Épp ezért 1949-ig jobbára a termelési verseny elnevezéssel találkozhatunk. Mivel a szocialista munkaverseny elsődleges célja a terv teljesítése volt, ezért ez megkövetelte a verseny szinte folytonos fenntartását. Főként az agráriumban a verseny nem az év egy-egy hosszabb vagy rövidebb időszakára korlátozódott, hanem annak egészében zajlott. Az évet a kor hivatalos ünnepei (április 4., május 1., augusztus 20., november 7., december 21.) által szakaszolt egységekre bontották, és az egyes alkalmak Pióker Ignác (1907–1988) Erdélyben született sokgyermekes, szegényparaszti családban. A temesvári elemi iskola elvégzése után géplakatosnak tanult a Hintezer gépgyárban. Emellett sikeresen atletizált, több futóversenyt is megnyert. Később Petrozsényba, majd Rescicabányára hívták dolgozni. A katonaság elől megpróbált megszökni, ezért katonaéveit büntetőszázadban töltötte le. 1929-ben települt át Magyarországra. Ezután az újpesti Egyesült Izzó munkatársa volt, valamint az UTE csapatában atletizált. Munkahelyén kezdetben szenet lapátolt, majd bár lakatos végzettsége volt mégis gyalupadra került, s rövidesen kiemelkedő lett a teljesítménye. 1945-től ún. előmunkásként dolgozott, és ebben az évben belépett a Magyar Kommunista Pártba. Időkőközben megnősült és született két fia. 1950-re bevezetett újításai és selejtmentes munkája révén sztahanovista élmunkás, az ország legjobb gyalusa lett. 1952. évi tervét már 1951 márciusára teljesítette, így érdemei elismeréseként 1951-ben Kossuth díjat kapott, valamint Moszkvába is elutazhatott. Teljesítményéért a későbbi években is többször kitüntették, valamint beválasztották a gyár igazgatótanácsának tagjai közé és 1953-tól az országgyűlésnek is tagja volt. Emellett szabadidejében szívesen fotózott, ezt jelzi, hogy alapító tagja volt az 1956-ban létrehozott Magyar Fotóművészek Szövetségének. Csak 1967-ben ment nyugdíjba az Egyesült Izzóból. Ezután a hetvenes években tagja volt az újpesti Pártbizottságnak, a Hazafias Népfront Elnökségének és az újpesti Hazafias Népfront vezetőségének, valamint 1975-től 10 éven át az Elnöki Tanácsnak is. 173 1952 1950 1955 1953 1951 1956
