Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
Támadás a Kisgazdapárt ellen: Nagy Ferenc lemondatása
1946-ban, a köztársasági elnökké választott Tildy Zoltánt Nagy Ferenc követte a miniszterelnöki székben. A Bibó István által „próbálkozó demokráciának”1 nevezett időszakban, a koalíciós kormány – Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt alkotta – Baloldali Blokkja és a parlamenti többséget birtokló FKgP hatalmi pozíciókért folyó, vagy azt megtartó versengése volt meghatározó. A kommunisták által indított „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból” program – célja nemcsak a jobbszárny, de a teljes Kisgazdapárt abszolút többségének felszámolása volt. 1946. őszi meghirdetését követően az FKgP-t sorozatos politikai és sajtótámadások érték, mely végül a kormányfő 1947. június 1-jei lemondatásában és a Kisgazdapárt önállóságának felszámolásában kulminálódott. A koalíciós kormányban többséget birtokló kisgazdák „elemekre bontásában” részt vett a sajtó jelentős része, a Katonapolitikai Osztály (Katpol) és az Államvédelmi Osztály (ÁVO) is. Az utóbbi két szerv által kicsikart vallomásokra támaszkodva, a párt szétzúzására tervezett koncepciós pert előkészítendő,2 1946 decemberétől az FKgP-hez kötődő személyeket – mások mellett Arany Bálintot, Demeter Bélát, Kiss Károlyt –, 1947 januárjától pedig parlamenti képviselőket vettek őrizetbe. Több, a Kisgazdapárt vezető pozícióit betöltő személyt letartóztattak, köztük volt Vörös Vince országos főtitkárhe lyettes és Kovács Béla pártfőtitkár is. 3 1947 tavaszán– nyarán hét egymás utáni perben, összesen 258 vádlottat – kisgazda politikusokat, pártaktivistákat – ítéltek el és több mint száz további személyt internáltak.4 Kovács Bélát 1947. február 25-én a szovjet hadsereg katonai elhárítása letartóztatta, majd a Szovjetunióba hurcolta, ahol bírósági tárgyalás nélküli végzéssel 25 évi kényszermunkára ítélték. A Kisgazdapárt ellehetetlenítésére indított akció utolsó lépése a koalíciós kormány miniszterelnökének félreállítása volt. Nagy Ferenc amellett, hogy még svájci útja előtt hangot adott a Baloldali Blokkétól markánsan különböző véleményének, fellépett a februárban elhurcolt Kovács Béla főtitkár ügyében is. Mint ahogyan azt a kisgazdapárti miniszterei körében megfogalmazta: „Kovács Béla ügye nem személyi ügy, hanem az egész Kisgazdapárt ügye.” 5 Nagy, Georgij Makszimovics Puskin, a Szovjetunió magyarországi nagykövetének közvetítésével szóban kérte a szovjet kormányt, hogy az elhurcolt Kovács Bélát adják ki a magyar hatóságoknak. 6 Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes május 28-án rendkívüli minisztertanácsi ülést hívott össze,7 amelyen bemutatta a Nagy Ferenc kérésére érkező szovjet választ. Az ülésen felolvasták Szviridov altábornagy miniszterelnökhöz intézett levelét,8 amelyben a követ kezők szerepeltek: „A Puskin követ úrhoz fordultakkal kapcsolatban, melyben Kovács Bélát a magyar hatóságokhoz való átadását kéri [sic!] van szerencsém közölni, hogy az illetékes szovjet szervek még nem fejezték be a kihallgatást, és ezért a magyar hatóságoknak Kovács Támadás a Kisgazdapárt ellen: Nagy Ferenc lemondatása 1947. június 1. 131 1952 1950 1955 1953 1951 1956