Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1956. november 14. A Nagy-budapesti Központi Munkástanács létrejötte
1956. november 14. A Nagy-budapesti Központi Munkástanács létrejötte 1956. október 23-át követően sorra alakultak a nemzeti, illetve forradalmi bizottságok, amelyek kezükbe vették az egyes települések irányítását. Mellettük szintén kiemelkedő jelentőségük volt a létrejövő munkástanácsoknak, amelyek az üzemek vezetését vették át. A munkástanácsoknak fontos szerepe volt nemcsak a gyárak, üzemek irányításában, de munkáltatói és érdekvédelmi, sőt a helyi politika kérdéseiben is.1 Mindennek a jelentőségét mutatja, hogy az Írószövetség 1956. október 23-ai kiáltványának negyedik pontja is szorgalmazta, hogy „az üzemeket a munkások és a szakemberek vezessék”.2 Az önigazgatásnak ezen formáját néhány napon belül a Szakszervezetek Országos Tanácsa, majd a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége is helyeselte,3 megpróbálva ezáltal a folya matot kontrollálni – sikertelenül. Ekkor még ugyanis a párt és szakszervezeti felső vezetés úgy gondolta, a forradalommal szemben lehet majd támaszkodni a munkástanácsokra. A munkástanácsok három feladata az adott gyár irányítása, a munkások politikai képviselete és egyben érdekvédelme volt.4 Általános politikai követeléseik közé tartozott a szovjet csapatok kivonása, a nemzeti függetlenség, és demokratikus parlamenti választások megtartása. A követelések nyomatékosítására már októberben megjelent a sztrájk eszköze. Példaként említhető az 1956. október 30-án megalakult Budapest Józsefváros Állomás Munkástanácsa, amely deklarálta, hogy „mindaddig, amíg Magyarország területén Szovjet katonai csapatok tartózkodnak, általános sztrájkot hirdet ki és amíg a Szovjet csapatok kivonulása tart, csak élelmiszert és gyógyszert szállít. Amennyiben a Forradalmi Hadsereg részére vasúti szállítás szükséges, azt minden feltétel nélkül elvégzi.” 5 A szerveződés gyorsaságát mutatja, hogy már egy héttel a forradalom kitörése után, október 31-én összeült a Munkástanácsok Parlamentje: itt fogalmazták meg az irányelveket jogaikról és működésük alapelveiről. A határozat merített a jugoszláv modellből: követelte a sztrájkjog törvénybe iktatását, az önálló gazdálkodás lehetőségének biztosítását, az igazgatóválasztást pályázat útján való lebonyolítását, a szervezkedés és szövetkezés szabadságát. A dokumentum politikai tartalmú követeléseket is megfogalmazott: a szovjet csapatok kivonását, a nemzeti függetlenség és a nemzeti és vallási ünnepek gyakorlásának biztosítását, valamint méltányos kárpótlást a parasztságtól elrabolt földek miatt. 6 A munkások önigazgatási szervei igazi politikai szerepet 1956. november 4-e, a szovjet intervenció után játszottak. Míg a helyi forradalmi bizottságokat Kádár János kormánya első, november 7-én kelt rendeletei egyikével megfosztotta az intézkedés jogától, az üzemi munkástanácsokat hajlandó volt elismerni. A demokratikus választások során a forradalom mellett kiálló vezetők győztek, november 14-én pedig a kormány ellenintézkedései dacára megalakult a Nagy-budapesti Központi Munkástanács (KMT).7 A szervezet mintegy 500 küldöttel az újpesti Egyesült Izzó épületében jött létre. A KMT követelései közé tartozott többek között, 39 1971 1967 1981 1972 1969 1983
