Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1956. november 10. „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország”. Camus és a nemzetközi szolidaritás hangjai
Ezzel szemben voltak olyan hírforrások, amelyek szándékoltan egyfajta ellenpropagandát fejtettek ki a forradalommal szemben. A már említett L’Humanité kommentárjában már október 24-én megjelent az az érvelés, amely később a Kádár-rendszer 1956-tal kapcsolatos „ellenforradalom” narratívájának alapját is képezte: a Vatikán irányította konzeratív egyházi körör, a szocializmus megdöntésére szervezkedő nemzetközi kapitalista összeesküvés, amelynek célja a régi rend restaurálása.11 Hasonló hangvé telben fogalmazott a romániai Előre című lap is, amely a hárommillió koldus országát restaurálni szándékozó ellenforradalmárok és rablók dúlásaként mutatta be a Budapesten zajló eseményeket, ahol a felfegyverzett munkások és a katonaság együtt védi a szocializmust. 12 A felkeléssel kapcsolatban a nyugati világ úgyszólván összes ismertebb szervezete és államférfija megszólalt. Állást foglalt az Európa Tanács, nyilatkoztak a NATO képviselői, a pápa enciklikát bocsátott ki. XII. Pius pápa 1956 októberében két enciklikában is foglalkozott a magyarországi eseményekkel. Az első október 28-án13 , az ezt követő november 2-án 14 jelent meg. Az ENSZ rendkívüli közgyűlése úgy határozott, hogy az ENSZ főtitkára és megfigyelői utazzanak Magyarországra a helyzet kivizsgálása céljából. A döntést mind a szovjet ENSZ megbízott, mind a magyar kormány elutasította, hivatkozva arra, hogy az ENSZ határozatai beavatkozást jelentenek Magyarország belügyeibe. 1957. január 10-én az ENSZ közgyűlés Ausztrália, Ceylon, Dánia, Tunézia és Uruguay részvételével öttagú különbizottság megalakítása mellett döntött. A bizottság feladata a magyarországi események kivizsgálása volt. Ennek érdekében 111 tanút hallgattak meg. A bizottság 1957 júniusában elkészült jelentését 1957 szeptemberében tárgyalta az ENSZ rendkívüli közgyűlése.15 A jelentés elítélte a szovjet beavatkozást, a forradalmat, mint a magyar nép szabadságvágyának jogos kifejeződését jellemezte. A különbizottság véleménye szerint az agressziót a szovjet fegyveres erők hajtották végre, Albert Camus (1913–1960) Algériában született, az algíri egyetemen kezdte meg tanulmányait filozófia szakon, amelyet főként betegsége miatt végül nem tudott befejezni. Az 1930-as évektől már Párizsban élt. 1934-ben lépett be a Francia Kommunista Pártba, amelynek azonban csak rövid ideig volt tagja. 1937-ben tudomást szerezve a kommunista diktatúrák gyakorlatáról, kilépett a pártból. A negyvenes években részt vett a francia ellenállási mozgalomban. Ebben az időben ismerkedett meg és barátkozott össze Jean-Paul Sartreral. Kapcsolatuk azonban később megromlott, nem utolsósorban a Szovjetunió politikájához fűződő eltérő álláspontjuk miatt. A vitájuk ellenére Camusre és Sartrera az egzisztencializmus két legnagyobb alakjára tekinthetünk. A negyvenes évektől írói munkássága egyre inkább ismertté és elismertté vált nemcsak Franciaországban, hanem világszerte is. 1942-ben jelent meg a Közöny , majd 1947-ben legsikeresebb regénye, A pestis . Írói munkásságának elismeréseként 1957-ben Nobel-díjban részesült. Az 1956-os forradalom és szabadságharc a világ érdeklődését Magyarország felé fordította és túlnyomórészt szimpátiát váltott ki. A leghatározottabban, minden fórumon kiállt „a magyar ügy” mellett. Ennek szellemében született többek között A magyarok vére című munkája. 1960-ban autóbalesetben hunyt el Franciaországban. 36 1956 1963 1958 1957 1966 1959 Változó idő, változó emlékezet 1956
