Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1956. november 4. Sztrájkok, tüntetések, sortüzek – az ellenállás formái és hatalmi reakciók november 4. után
sortűznek a későbbi peranyag szerint 5 áldozata9 volt, ugyanakkor arra vonatkozó források is vannak, hogy Drzics Drágó karhatalmista társaival elfogott, majd a helyszínen lelőtt öt embert. 10 Ezt követően mondta elhíresült szavait Marosán György Rácz Sándornak, mely szerint: „máig tárgyaltunk veletek, de ti nem vagytok forradalmárok, ti ellenforradalmárok vagytok! Mától lövetünk.”11 S a fenye getés valósággá vált, folytatódtak a forradalom alatt is alkalmazott sortüzek. Ezek lényege az volt, hogy „felfegyverzett, egyenruhás, reguláris alakulatok vagy félreguláris csoportosulások tüzet adtak le a határozott céllal csoportosuló fegyvertelen, civil tömegre, illetve fegyvertelen civil csoportokkal együttlévő, fegyvertelen egyenruhásokra.” 12 A forradalom alatt az első sortűz már október 23-án, Debrecenben eldördült, melyet még legalább 60 követett október 29-éig. Ezek közül 24-nek voltak halálos áldozatai.13 Köztük volt a legalább 71 áldozatot 14 követelő október 25-ei Kossuth téri és az október 26-ai mosonmagyaróvári sortűz, melynek következtében 52-en15 haltak meg. A sortüzeket a forradalom alatt a szovjet csapatok, a határőrség és az ÁVH, majd a megtorlás során az ÁVH tagjaiból megalakult új karhatalom adta le. Október 23 és 29 között a forradalmárokra, majd december elejétől az új hatalommal szembeni ellenállókra lőttek. Marosán fentebb már idézett „ígérete” értelmében folytatódott a tüntetők fegyverrel való feloszlatása vidéken is. A Nyugati téri sortüzet másnap, december 30 1956 1963 1958 1957 1966 1959 Változó idő, változó emlékezet 1956 Gyurkó Lajos (1912–1979) Fonómunkásként, segédmunkásként, péklegényként és szakácsként dolgozott. A katonai szolgálat teljesítése után Franciaországban és Németországban dolgozott segédmunkásként. 1939-ben hazatért és vállalkozni kezdett, de csődöt jelentett. A második világháborúban elkerülte a frontszolgálatot és az illegális kommunista mozgalomban sem vett részt. 1945-ben belépett a pártba, kéthónapos pártiskolát végzett, majd 1946-ban az MKP gyöngyösi városi bizottságának titkárává nevezték ki, mely tisztséget 1948. november 5-ig töltötte be. Ezután kezdődött meg több lépésből álló katonai kiképzése. Először egy hat hónapos törzstiszti tanfolyamot végzett el, majd ezután megkapta az alezredesi rangot és a Magyar Honvédség szolnoki 1. önálló ejtőernyős zászlóaljának parancsnoka lett. 1950-ben elvégzett egy öt hónapos parancsnoki tanfolyamot, ezután ezredessé és a kiskunhalasi 12. lövészhadosztály parancsnokává nevezték ki. 1952 és 1954 között a Szovjetunióban folytatták kiképzését és a Vorosilov Akadémiára küldték. Hazatérése után megkapta a vezérőr nagyi kinevezést és a Kecskeméten állomásozó 3. lövészhadtest parancsnoka lett. Ezt a tisztséget töltötte be az 1956-os forradalom idején is, s mindvégig a fegyveres fellépést szorgalmazta a tüntetőkkel szemben. Felelős volt a Kecskeméten, Tiszakécskén, Berzencén, Salgótarjánban és Egerben leadott sortüzek elrendeléséért. Utasítására továbbá Kiskőrösön, Dunapentelén és Kiskunhalason is fegyverhasználatra került sor. A forradalom leverését követően először a Honvédelmi Minisztérium kiképzési főcsoportfőnökségére került, majd 1957-ben kinevezték a határőrség országos parancsnokává, valamint 1959-ben az MSZMP KB póttagja is lett. Kádár hatalmának erősödésével azonban fokozatosan váltották le a fontosabb pozíciókból. 1960-ban a határőrség éléről, majd 1962-ben KB póttagságát is megszüntették. Ugyanakkor sem a sortüzekért, sem az időközben kiderült korrupciós ügyekért nem vonták felelősségre. 1961-ig az Országos Sertéshizlalda nagytétényi telepének vezérigazgatója, majd Pécsen benzinkútkezelő.
