Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1990. október 23. 1956-ról az Országházban – Az első, szabad választás utáni évforduló
és a forradalmi szervekkel teljes egyetértésben Bibó István megfogalmazta. Védelmeztük, mert attól a kikerülhetetlen valóságtól, hogy ’56 annyiféle volt, ahány részvevője, sőt, ahány ellenfele, mire a hazugságáradatban fuldokló tényeit legalább rögzíteni tudtuk volna, lassan, de biztosan elmosódtak a körvonalai. [...] bár senki ne próbálna ma senkit megfosztani közös kincsünktől, ’56 tiszta emlékétől. Annál is inkább, mert anélkül ma egy esztendeje nem vehette volna birtokába az országot polgárainak az a sokszínű összessége, az a nép, amely közösen vívta meg a forradalmát, amely az ország közös tulajdona, s amely együttesen – minden tagját beleértve ma már elmondhatjuk – ’56 igazi győztese és hőse volt, amely ma is a haza jövőjének kulcsa és biztosítéka. Annak a jövőnek, amely lehet, hogy ma nem úgy formálódik, mint mi ’56-ban elképzeltük, hiszen azóta sok fogalom – szocializmus, Európa, semlegesség, magántulajdon – átértékelődött, s megváltozott, változik ma is körülöttünk a világ.” 5 Az Országgyűlés ünnepi ülése után állami koszorúzási ünnepséget tartottak a 301-es parcellánál. A nap során továbbá koszorúzásokat tartottak szerte az országban és a főváros a forradalom által érintett fontosabb pontjain: a Széna téri kopjafáknál, a Corvin közben, a Magyar Rádió épületénél, a Kilián laktanyánál és a Royal Szállónál,6 valamint – a Magyar Nemzet beszámo lója szerint – Nagy Imre mártír miniszterelnök egykori lakhelyén, a II. kerületi Orsó utcában is. Megemlékezést tartottak a Műegyetemnél, ahol az egykor 1956– 57-es évfolyam egykori hallgatói találkozót tartottak. Mécs Imre, a forradalom idején ötödéves egyetemi hallgató, országgyűlési képviselő is beszédet mondott. Göncz Árpád (1922–2015) A Werbőczy István Reálgimnáziumban érettségizett, 1939–44 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult, ahol jogtudományi doktorátust szerzett. Tanulmányaival párhuzamosan az Országos Földhitelintézetben dolgozott jogász gyakornokként. Részt vett a németellenes ellenállási mozgalomban, tagja volt a Teleki Pál Munkaközösségnek. 1944-ben behívót kapott, de megszökött a Németország felé tartó csapat testtől. Ezt követően a Magyar Diákok Szabadságfrontja Táncsics-zászlóaljához csatlakozott. 1945-ben belépett a Független Kisgazdapártba, a Független Ifjúság budapesti szekciójának elnöke, a Nemzedék hetilap szerkesztője volt. Kezdetben a kisgazda parlamenti frakció titkára, majd Kovács Béla főtitkár személyi titkára volt. Kovács szovjet fogságba hurcolását követően a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Osztályán hetekig fogva tartották és kihallgatták. Az FKgP felszámolása után gépgyári segédmunkás, majd agrártanulmányokat folytatott. Az 1956-os forradalomban a Parasztszövetség újjászervezésén dolgozott, Bibó István parlamenti munkatársa. A második szovjet intervenciót követően a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom memorandumainak elkészítésében és ezeknek az indiai követségen keresztül a nemzetközi közvéleményhez való juttatásában segédkezett. 1957-ben letartóztatták, Bibó István és társai perének másodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban amnesztiával szabadult. 1965-től szabadfoglalkozású író, 1981-ben részt vett a Bibó-emlékkönyv szerkesz tésében. A Magyar Írók Szövetsége műfordító szakosztályának elnöke, 1988–89-ben a szövetség elnöke. 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja lett, ügyvivő, majd az Országos Tanácsba is beválasztották, a párt programszerkesztő bizottságának tagja. 1989-től az Emberi Jogok Ligája budapesti tagozatának ügyvezető elnöke. Az 1990. évi országgyűlési választásokon az SZDSZ fővárosi listájáról szerzett képviselői mandátumot. Az MDF–SZDSZ-megállapodás értelmében a Parlament köztársasági elnökké választotta, mely tisztséget 2000-ig töltötte be. 230 1984 1988 1986 1985 1989 1987 Változó idő, változó emlékezet
