Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1989. január 28. Népfelkelés – Pozsgay Imre rádióinterjúja
amely a térség népeire egy hagyomány nélküli politikai rendszert kívánt ráerőszakolni [...]” 6 Nem csupán a párton kívül, de a párton belül is központi kérdéssé vált a forradalom értelmezése. A Magyar Szocialista Munkáspárt sajátos frazeológiájában ezidőtájt gyakran csak „sajnálatos eseményként” hivatkozott 1956-ra, amelynek értelmezése a párt legitimitásának alapelemét jelentette, ezért annak emlékezetére kezdettől fogva kiemelt figyelmet fordított. Az évtizedek során hol rejtetten, hol nyíltan, idehaza és a nemzetközi térben egyaránt vívott, 1956-ot érintő értelmezési háború különösen a kerek évfordulók során vált látványossá, amelynek csatáit a párt 1981-ig sorra megnyerte. A fordulópontot a forradalom harmincadik évfordulója jelentette. Addigra a párt részben saját, 1956-tal kapcsolatban követett helytelen stratégiájának eredményeképpen defenzívába került, és elvesztette lépéselőnyét. 7 Az 1956-os forradalom kérdése mind a párttagságot, mind a pártvezetést foglalkoztatta, a párton belüli irányzatok képviselői pedig eltérő módon viszonyultak hozzá 1988 végén és 1989 elején. A pártvezetés keményvonalas szárnyát képviselő Berecz János 1988. november negyedikén a Köztársaság téren rendezett megemlékezésen vett részt, ahol Barabás János, a budapesti pártbizottság titkára által elmondottak világosan mutatták a keményvonalasok álláspontját. „Sem az események alapvető politikai értékelésén, sem az akkor feltárt okok történelmi súlyának, sorrendjének meghatározásán nincs okunk azóta sem változtatni.”8 Néhány nappal később, november 9-én Berecz a Budapesti Forradalmi Karhatalmi Ezred 1956– 1957-es tevékenységéről megemlékező ülésen mondott beszédet, méltatta az egykor a „néphatalom védelmére” fegyverrel sietőket és kijelentette, tevékenységüket „az alkotmány és a törvény erejével kötelességünk védelmezni.”9 Míg Berecz az 1956-ot érintő alternatív értelmezési igényekre a hagyományos elllenforradalmi minősítés erőltetésével reagált, addig az MSZMP-n belül a rendpárti szárny irányvonalát képviselő Grósz Károly, 1956-ot aktuális politikai üzenetbe csomagolva idézte fel. Utóbb csak „fehérterroros beszédként” elhíresült, 1988. november 29-én a Budapest Sportcsarnokban tartott pártaktíva-értekezleten elmondott szavaiban olyan megújulást hirdetett meg, amely az elmúlt évtizedeket felvállalva „egy új, korszerűbb és hatékonyabban működő magyar szocializmust” hoz létre. Ez azonban csak az ellenséges, ellenforradalmi erőkkel szembeni határozott fellépés esetén sikerülhet, ellenkező esetben viszont „az anarchia, a káosz és a fehérterror fog eluralkodni.” 10 A reformerszárnyat képviselő Pozsgay Imre számára 1956 újraértékelése az 1988 májusi pártértekezletet követően rábízott politikai feladat volt, álláspontját pedig a következő év januárjában elmondott, 1956-ot népfelkelésként értékelő interjúban jelezte. 11 Az 1988 májusában megtartott pártértekezlet, amely a XIII. kongresszus döntései nyomán előállt gazdasági, politikai és társadalmi válságot volt hivatott kezelni, 200 1984 1988 1986 1985 1989 1987 Változó idő, változó emlékezet 1989 Pozsgay Imre és Horn Gyula a Parlamentben, 1990. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán adományozó, képszám: 138498.
