Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1986. október 23. Viták és összefogás – magyar ésközép-európai ellenzékiek a 30. évfordulón
aláírták. A felvidéki magyar jogvédelem központi alakja, Duray Miklós éppúgy aláírta a felhívást, mint a cseh Václav Havel, a német Peter Uhl és a lengyel Jacek Kuroń, illetve Adam Michnik. 15 A Nagy Jenő lakásán elindult vita a szamizdat Beszélő hasábjain folytatódott: Mikes Tamás Szilágyi nézeteit bírálva a „nem engedünk ’56-ból” gondolatot állította mondanivalója középpontjába,16 míg Kőszeg Ferenc magát Szilágyi és Krassó közé pozícionálva úgy vélte: létezik harmadik út „az ’56-os hagyomány múzeumi őrzése és a feltámadásában való messianisztikus bizakodás között”. 17 A harmincadik évforduló áttörést ugyan nem, de több újdonságot hozott a megemlékezésekben: ilyen volt a forradalom nemzetközi színtérbe vonása, az 1956. decemberben Eörsi István lakásán sorra kerülő, ellenzéki konferencia megrendezésével a tudományos kutatás felé való elmozdulás,18 de az ellenzéken belüli törésvonalak nyilvánvalóvá válása is. Krassó György londoni emigrációjában ugyan akkor úgy vélte: „többé-kevésbé mindenki leszerepelt”. „Leszerepelt a kormány, mivel nem sikerült az a terve, hogy minden szépen, simán menjen... [...] Leszerepelt az ellenzék, mivel még a szabadegyetemi megemlékezést sem tudták megcsinálni, csak később korrigálták valahogy, és ugyanakkor leszerepeltek a nyugati tudósítók is, mivel mindenki ugyanazzal a 6–10 emberrel beszélgetett, és eszükbe sem jutott még néhány további ’56-ost megkérdezni vagy megkeresni.” 19 NAGYMIHÁLY ZOLTÁN Eörsi István (1931–2005) A második világháború után hithű kommunista volt, nagy hatást gyakorolt rá Lukács György filozófiai munkássága. 1953 márciusában Sztálin halálát versben örökítette meg, de ettől az évtől kezdve egyre inkább a Nagy Imre körül gyülekező reformerek sorait gyarapította. A forradalom napjaiban részt vett a tüntetéseken, az eseményeket üdvözlő több verse és írása kapott nyilvánosságot. Október 30-ától a Szabad Kossuth Rádió munkatársa. A második szovjet intervenció utáni napokban Angyal István mellett vett részt a röplapozásban és a Péterfy Sándor utcai csoport tevékenységében, majd – az Írószövetség küldöttjeként – a Nagy-budapesti Központi Munkástanács ülésein is. Részt vett az Élünk című lap sokszorosításában, valamint a december 4-ei nőtüntetés szervezésében és lebonyolításában. December 23-án tartóztatták le. 1957 májusában elsőfokon öt év börtönbüntetésre ítélték, amelyet szeptemberben másodfokon nyolc évre emeltek. Fogságát a Markó utcában, Vácott, Márianosztrán és a Kozma utcai Gyűjtő Fogházban töltötte. 1960 augusztusában amnesztiával szabadult. 1967-től az Élet és Irodalom ban jelentek meg publicisztikái. A ’70-es évektől a szerveződő demokratikus ellenzékhez találta meg a kapcsolatokat, több írása jelent meg a szamizdat Beszélő ben. 1986 decemberében az ő lakásán tartották meg az ellenzékiek által szervezett ’56-os konferenciát. 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) alapítója, Országos Tanácsának tagja, a rendszerváltás után a Magyar Narancs főmunkatársa volt. 170 1984 1988 1986 1985 1989 1987 Változó idő, változó emlékezet 1986
