Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1986. június A Tiszatáj-ügy
Az MSZMP 30 éve regnáló főtitkárának üzenete meglehetősen világos volt: 1956 ellenforradalomként való értékelése a fennálló rendszer ideológiai fundamentuma, annak kívülről való megkérdőjelezése, támadása nyilvános vagy legális fórumokon megengedhetetlen. Ebből fakadóan 1956 valódi története egyszersmind Kádárék legmélyebb tabuja volt, s erről alig négy évvel korábban épp maga a főtitkár mondta ki: „Na, igenis vannak tabuk, és kell is, hogy legyenek tabuk... Ezek a mi tabuink, azokat nem engedjük támadni senkitől sem.” Fentiek fényében válik értelmezhetővé, s ugyanakkor eszközszerűvé azon olykor nyíltan rendreutasító arrogancia, amivel az Írószövetségben Berecz János KB titkár és Köpeczi Béla művelődési miniszter fellépett. A miniszter szavai magukért beszéltek: „A megnyilvánulások, amelyekről vita alakult ki egyes írók és a politika között, túllépték a szocialista demokráciát, a szocialista nyilvánosság és a felelős véleménynyilvánítás kereteit, s ez az oka annak, hogy ezek nem kerültek a hazai közvélemény színe elé. [...] Az írószövetség, sőt a választmány némely tagja olyan politikai nézeteket hirdet, amelyek ellenkeznek a Magyar Népköztársaság törvényeivel. Elfogadták az írószövetség Alapszabályát, mégis megkérdőjelezik a szocializmus létjogosultságát. Egyesek szövetségi rendszerünket vonják kétségbe, az ’56-os események újraértékelését kívánják, ’56-ot forradalomnak értékelik. Pontosan ez a kapitalista rendszer vezetőinek álláspontja is: ebben a kérdésben nem juthatunk kompromisszumra.” A hasonló megnyilvánulások azonban csak olajat jelentettek a tűzre a nagyon is kényes és kiélezett helyzetben. Visszatekintve úgy tűnik, a Tiszatáj és az új választmány megválasztásának ügyében összecsapó (s ezen összecsapásra mindkét fél tudatosan készült) erők közül az írók rendelkeztek reálisabb valóságérzékkel. A hatalom erőt mutatott ott és akkor, ahol és amikor immár tárgyalási készséget kellett volna tanúsítania. Egzisztenciális félelmein túllépve az Írószövetség hangadóinak egy része nyíltan szembefordult a rendszert fenntartó, mozgató és irányító politikusokkal szemben. 1986. november 12-én 114 párttag és pártonkívüli író éles hangú levelet intézett a Központi Bizottsághoz és a kormányzathoz; ennek szövegét a közgyűlésen Kiss Gy. Csaba olvasta fel. Ebben a Tiszatáj -ügyön túlmutatva nyíltan kimondásra került: „Reméltük, hogy érvényesülni fog a szellemi értékek tisztelete és a demokratikus alapelvek tiszteletben tartása némelyek hatalmi gőgjével, indulatával és önkényével Kiss Gy. Csaba (1945–) 1968-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-német szakos diplomát, majd 1986-ban a Magyar Tudományos Akadémián szerzett PhD-fokozatot irodalom- és kultúratudományokból. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója. 1988–1989 között az ideiglenes elnökség, 1989–1993 között a választmány, 1990. június-december között az elnökség tagja volt. 1993-ban kilépett a pártból. 1974–1980 között a Nagyvilág című lap rovatvezetője, 1988–1992 között pedig a Hitel munkatársa volt. 1995-ben az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének docense lett. Dolgozott vendégtanárként a Zágrábi Egyetemen, a nyitrai Konstantin Egyetemen, a prágai Károly Egyetemen és a Varsói Egyetemen is. A Magyar-Lengyel Történész Vegyesbizottság és a Magyar-Szlovák Történész Vegyesbizottság tagja. Kutatási területei a közép-európai nacionalizmusok, a nemzeti mítoszok és szimbólumok Közép-Európában, magyar-szomszédnépi kapcsolatok és az irodalom szerepe a demokratikus átalakulásban. Munkáját 2020-ban Széchenyi-díjjal ismerték el. 162 1984 1988 1986 1985 1989 1987 Változó idő, változó emlékezet 1986
