Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1981. október 19. Zárt ajtók mögött 1956-ról Az első magyarországi megemlékezések magánlakásokon
ezután jelezte, hogy „nem kötelező”, műsoron kívüli megemlékezés következik ’56-ról.7 Krassó György rövid bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország történelmének nagyszerű pillanatára emlékezünk, amely során a magyar nép megdöntötte egy „népellenes klikk” uralmát. Félreérthetetlenül utalt a tőlünk „nem messze”, Lengyelországban zajló eseményekre, amelyek a magyar társadalmat is arról győzhetik meg, hogy a közös cselekvésnek mégis lehet értelme. Ezután felolvasta Illyés Gyula Egy mondat a zsarnok ságról című versét, majd egy ’56-os rádióadásokból készült válogatást játszott le magnószalagról. Ezt követően Szabó Miklós történész, a szabadegyetemek egyik fontos és közkedvelt előadója beszélt, aki arra emlékeztetett: bár 1956 konkrét, politikai követelései szinte semmiben nem valósultak meg, de az azóta valóban tapasztalható pozitív változások (szabadabb magánélet, a nyugati utazás lehetősége vagy a gazdaság működésének racionalizálása) tulajdonképpen a forradalomnak – például az elesett Széna téri harcosoknak is – köszönhetők. Végül Petri György olvasta fel A kis októberi forradalom 24. évfordulójára című versét.8 Az estnek szomorú és egyben cselekvésre sarkalló aktualitást adott Pákh Tibor kényszergyógy kezelésének híre, amely ellen a résztvevők – szintén Krassó felhívására – aláírásgyűjtéssel tiltakoztak. Pákh Krassó György (1932–1991) 1949–51 között horizontálesztergályos a csepeli vasgyárban, szakmunkás oklevelet szerzett. Ezt követően – érettségi nélkül – továbbtanulhatott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, az 1955-ben esedékes államvizsga előtt azonban kizárták az intézményből. 1947–52 között a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja tagja. Az 1956-os forradalom és szabadságharcban tevékeny részt vállalt, jelen volt a Rádió október 23-i ostrománál, másnap hajnalban azonban letartóztatták, s csak október 30-át követően tudott bekapcsolódni a forradalmi bizottságok munkájába. A november 4-i második szovjet intervenciót követően az ellenállást illegális sajtótermékek terjesztésével folytatta. 1956. november 15-én letartóztatták, majd tízéves börtönbüntetésre ítélték, Az 1963-as amnesztia keretében szabadult. A Gyűjtőfogházból való szabadulását követően rendőri felügyelet alatt állt, betanított munkásként tudott elhelyezkedni. Többször is eljárást indítottak ellene (1963, 1969) de a Legfelsőbb Bíróság valamennyi esetben felmentette az ellene emelt vádak alól. Miután elbocsátották valamennyi állásából, műfordításból élt, 1973-ban rokkantnyugdíjas lett. 1976-ban utólag megszerezte diplomáját, egy évvel később pedig a doktori címet. 1979-ben aláírta a Charta ’77 melletti szolidaritási nyilatkozatot, 1980-81-ben a „repülő egyetem” előadója, 1982-ban Magyar Október néven szamizdatkiadót alapított. 1984-85-ben rendőri felügyelet alá helyezték, ’85-ben politikai menedékjogot kért és kapott Nagy-Britanniában, ahol bátyja élt. 1986-tól a Szabad Európa Rádió és a BBC munkatársa, 1989-ig kiadója a Magyar Október Tájékoztatószolgálat kétnyelvű jelentéseinek. 1989. június 12-én, Nagy Imre és mártírtársai újra temetése előtt tért haza. Nem értett egyet az újratemetés politikai koncepciójával. Krassó radikális antikommunistaként, az „ellenzék ellenzéke” alapállásból kritikával illette az EKA-NEKA ülésein részt vevő ellenzéki szereplők alkudozásait az állampárttal. 1989. október 23-án, a köztársaság kikiáltását követően beszédet mondott több ötvenhatos elítélt társával együtt a Kossuth téren összegyűlt tömegnek. 1989. június 27-én saját pártot alapított Magyar Október Párt néven, az 1990-es országgyűlési választásokra összegyűjtött ajánlószelvényeket – tiltakozva a szerinte antidemokratikus választási törvény ellen – szimbolikusan elégette. Az első szabad választások után sátrat vert a Kossuth téren, tiltakozva az új rend legitimitásával szemben. 143 1971 1967 1981 1972 1969 1983 1981
