Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1981. „Ellenforradalom tollal és fegyverrel – 1956” Megjelenik a bővített kiadás
Ennek megfelelően Berecz egyrészt hasonló, másrészt viszont markánsan eltérő forrásbázisra támaszkodik munkájában. Nála is találunk a forradalmat követő megtorló perek irataira történő utalásokat (ha természetesen nem is annyit, mint Hollósnál), de mindezek mellett a nemzetközi aspektusokat tárgyaló fejezetekben számos nyugaton megjelent idegen nyelvű munkára, külföldi sajtócikkre hivatkozik, az 1956 ősze előtti hazai viszonyok kapcsán pedig előszeretettel használja a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) abban az időben a Párttörténeti Intézetben őrzött iratait (direktívákat, jelentéseket, összefoglalókat). A könyv hazai sajtóanyagra, különösen Szabad Nép - és Népszabadság-cikkekre is támaszkodik. Ezenfelül a szerző itthon megjelent munkákat is idéz-felhasznál – ezekkel kapcsolatban annyit mindenképp érdemes megemlíteni, hogy zömükben az 1950-es évek végéig jelentek meg, ami igazolható lehetett az első, 1969-es megjelenés idején, de tizenegy évvel később, a második kiadás előkészítése során a szerző talán támaszkodhatott volna jobban az azóta megjelent – és a hivatalos narratívába illeszkedő – hazai kiadványok eredményeire is. Ugyanakkor beszédesnek is tekinthetjük, hogy mikor nem találunk hivatkozásokat Berecz művében. Sok esetben akkor keresünk hiába magyarázó vagy igazoló jegyzetet a lap alján, amikor egy-egy „imperialista” beavatkozási vagy diverzáns akció tényszerű adatairól ír a szerző. Nem állíthatjuk, hogy az ezen esetekben megadott adatok nem helytállóak, de a lábjegyzetek hiánya a figyelmes olvasót némi óvatosságra, távolságtartásra inti az adott állítások fenntartás nélküli elfogadásával kapcsolatban. 3 A primer és szekunder források felhasználásának, illetve fel nem használásának ténye és módja alapján talán megkockáztathatjuk azt a kijelentést, hogy Berecz János nem történeti feldolgozásnak szánta munkáját – annak ellenére, hogy a könyv formája ezt a látszatot keltheti. A szakmai megközelítésmód párosulva a kendőzetlen elfogultsággal, oldalválasztással azt húzza alá, hogy e munka inkább tekinthető magyarázó-igazoló és igazodási pontnak írt pamfletnek. Az 1956. október-novemberi események kapcsán a „sötét oldal” szereplőinek és tetteinek bemutatása-értékelése során a szerző Hollós Ervinnél sokkal erőteljesebben fogalmazza meg azt a narratívát, hogy az „ellenforradalomban” részt vett belső ellenség voltaképpen csak ügynök, sokszor eszköz volt, s az események megtervezésében, előkészítésében és lebonyolításában a külső ellenség játszotta a fő szerepet. S hogy ki tekinthető a külső ellenségnek? Berecz szerint elsődlegesen a Szovjetunió, a szocialista tábor és ezen belül Magyarország demokratikus fejlődését rossz szemmel néző, imperialista Egyesült Államok, valamint az általa összekovácsolt kapitalista tábor. Ezen országok – köztük is természetesen elsősorban Amerika – titkosszolgálatai irányították azokat az általuk létrehozott (mint például a Szabad Európa Bizottság és Szabad Európa Rádió), illetve általuk pénzelt emigráns szervezetek (mint például a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége) felforgató, diverzáns munkáját. Berecz ennek jegyében mutatja be az események nemzetközi kontextusát. Először az amerikai elnöki adminisztrációk felszabadítási és feltartóztatási politikáját ismerteti, s mindkét törekvést mélyen ellenségesnek írja le (ez természetesen helytálló megállapítás), majd a Szabad Európa Bizottság által a szocialista Magyarországgal szemben elindított FOCUS-hadműveletet, annak egyes szakaszait elemzi, végül a külső erők 1956-ban játszott szerepét taglalja. Az 137 1971 1967 1981 1972 1969 1983 1981
