Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1972. „Nemzeti tragédia” – új értelmezés? Kádár János beszéde
1972. „Nemzeti tragédia” – új értelmezés? Kádár János beszéde A mintegy három évtizedes Kádár-rendszer ideológiájának sarokköve volt 1956 ellenforradalomként való értelmezése. Ennek lényegi elemi voltak, hogy az ellenforradalom szervezett volt, hátterében részben a hazai reakciós csoportok, az egykori nagybirtokosok, a klerikális „ellenzék,” az egykori nyilasok, illetve horthysták álltak. A hatalom értelmezésében az 1956-os események célja a II. világháború előtti rendszer restaurációja volt, ami ebben az interpretációban egyet jelentett a „félfeudalista, fasiszta rezsim” helyreállításával. Az imperialista nyugati hatalmak beavatkozása miatt nem voltak képesek azonnal a felszámolni az ellenforradalmat, ami szükségessé tette a szovjet intervenciót. A Magyar Szocialista Munkáspárt 1956. december 5-én meghozott határozatában fogalmazódott meg a végleges álláspont, amely egyértelműen elítéli az október 23-a és november 4-e között zajlott eseményeket. Azt kategorikusan ellenforradalomnak minősíti, ahol „semmilyen pozitív tömegmozgalmi jelleg vagy jogoskövetelés nem jelent meg. [...] Így mérlegelés nélkül minden személy, aki a történtekkel összefüggésbe hozható, megbélyegzetté és számon kérhetővé vált.” 1 A megtorlások mögött is ez a koncepció húzódott meg, amely a hatalom szemében indokolttá tette a megtorlások mértékét. A korszak ellenforradalom-mítosza a megtorlásokban is testet öltött, és tette évtizedekre megkérdőjelezhetetlenné az alap álláspontot.2 Természetesen az, hogy a hatalom 1956-nak milyen interpretációját igyekezett sulykolni a társadalom felé, nem jelentette egyértelműen azt, hogy ez valóban össztársadalmi egyetértéssel találkozott volna. Az viszont tény, hogy évtizedekig egyfajta tabusított témává vált, azaz a közbeszédben nem volt helye az 1956-os eseményekről való másként gondolkodásnak. Ennek nem ellentmondva azt azonban tapasztalhatjuk, hogy 1956 értelmezésének újabb szegmenseit időnként megnyitották. Ennek egyik jele volt, amikor Kádár János 1972 után kísérletet tett arra, hogy az „ellenforradalom” fogalmát a „nemzeti tragédia” összetétellel helyettesítse, amely „megbékélésre tett ajánlatként volt felfogható, mintegy tompítandó a kegyetlen megtorlás hatását.”3 Hangsúlyozzuk, az előbbi maradt meg a párt hivatalos álláspontjában egészen az MSZMP Központi Bizottságának 1989. február 10-11-i üléséig, amelyen – köszönhetően Pozsgay Imre Kossuth Rádióban elhang zott interjújának, amelyben népfelkelésnek nevezte 1956-ot – döntöttek az addig fennálló „ellenforradalom” értékelés megváltoztatásáról. 4 Visszatérve Kádár megnyilatkozásához, az a következőképp hangzott: „1956-ban súlyos, kritikus helyzet állt elő, amelynek tudományosan az ellenforradalom a megnevezése. Mi tudjuk, hogy annak, ami 1956-ban történt, ez a tudományos meghatározása. De van más fogalom is, amit mindnyájan elfogadunk: az egy nemzeti tragédia volt. Tragédia a párt számára és az egyes emberek számára is. Úttévesztés történt, és ebből tragédia jött 130 1956 1963 1958 1957 1966 1959 Változó idő, változó emlékezet
