Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1969. január 20. Közösségi és egyéni lázadások a kommunista diktatúrákkal szemben Az „élő fáklyák” áldozatvállalásai
– tiltakozásul a Varsói Szerződés megszálló csapatainak bevonulása, a prágai tavasz eltiprása ellen – gyújtotta fel magát a Vencel téren.7 Az ügyről, illetve a fiatal tettének mélyebb motivációiról a vasfüggönyön belül beszélni őszintén nem lehetett sem akkor, sem még hosszú évekig. Mivel teljes mértékben elhallgatni nem tudták, a narratíva – a blokk országaiban és Magyarországon is – leginkább arról szólt, miszerint „Jan Palach halálát – aki a prágai Vencel téren benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát – a jobboldal általános hisztériakeltésre használja fel. Az akció szervezettségét bizonyítja, hogy órákon belül nagyszabású tüntetéseket rendeztek.” 8 Továbbá egyértelműen megtévesztett személynek kívánták bemutatni Palachot, „aki félreérthetetlenül annak a jobboldali demagógiának az áldozata, amely »demokratikus« szocializmust követel és ezt egy ún. »szovjet« szocializmussal szegezi szembe.” 9 A beszámolók szándékoltan nem szóltak a tett mögött meghúzódó társadalmi feszültségről. Tűzhalála ilyen értelemben nem volt öncélú, sőt szimbolikus jelentőségűnek is tekinthető. 1969. január 16-ai levele arról tanúskodik, hogy nagyon is öntudatos volt céljait tekintve: „Tekintettel arra, hogy nemzeteink a reménytelenség szélére kerültek, úgy döntöttünk, hogy tiltakozásunkat fejezzük ki, és az ország lakóit felébresztjük a következő módon. Csoportunk önkéntesekből áll, akik elszántak arra, hogy ügyünkért tűzhalált haljanak. Az a megtiszteltetés ért, hogy elsőnek sorsoltak ki, s így jogot szereztem arra, hogy megírjam az első leveleket, és első fáklyaként lépjek fel.”10 Súlyos égési sérüléseibe néhány nap múlva belehalt, temetése, amelyen több százezren vettek részt, rendszerellenes demonstrációvá alakult. Február 25-én egy vidékről Prágába utazott diák, Jan Zajíc követte Palach példáját. A csehszlovák rendőrség 1969. január 16-a és 31-e között tíz önégetésben nyomozott, közülük Palach és Zajíc esete volt halálos. 11 Az első, csehszlovákiai bevonulás miatti önégetésre nem Csehszlovákiában, hanem Lengyelországban került Bauer Sándor (1952–1969) A XIII. kerületi Bánki Donát Szakmunkásképző Intézetben folytatta tanul mányait. Az autószerelőnek tanuló fiatal élénk érdeklődést mutatott a történelem és a korszak aktuális politikai eseményei iránt. Sok esetben véleményt is nyilvánított napi közéleti, politikai témákban: bírálta a szovjet csapatok Magyarországon való tartózkodását, kritikával illette a Kádár-kormányt és az 1968-as csehszlovákiai bevonulásban való magyar részvételt. Üllői úti lakásuk pincéjében összejöveteleket is szervezett barátaival, ahol több esetben elhangzottak a fenti rendszerkritikák. Jan Palach mártírhalála nagy hatással volt rá, a cseh fiatalember szintén az önégetés útját választotta, ezzel tiltakozva a diktatórikus elnyomás ellen. Tettét a Múzeumkertben 1969. január 20-án hajtotta végre azt így indokolva: „Azt üzenem eszme nélkül nem él, csak létezik az ember. Harcoljatok úgy, ahogy azt én tanácsoltam. Tűzhalált halok, akárcsak az a csehszlovák fiatal, aki 19-én gyújtotta fel magát. Így tiltakozva az orosz megszállás ellen.” Az eset hírértékét a hatóságok és a hírforrások igyekeztek minimalizálni, a cselekmény politikai indíttatását a nyilvánosság elől elhallgatták. A politikai rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, és a fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint az állambiztonság emberei egy előzetesen kitervelt „ellenforradalmi" szervezkedést igyekeztek leleplezni, amelynek kezdeményezője Bauer Sándor volt. A rendőrség célkeresztjébe kerültek rokonai, barátai, ismerősei, iskolatársai, volt tanárai, munkatársai is. Önégető tettét követően néhány nappal, 1969. január 23-án belehalt sérüléseibe. 117 1971 1967 1981 1972 1969 1983 1969
