Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1963. március 21. Az 1963-as amnesztia
1963. március 21. Az 1963-as amnesztia Az 1956-os forradalom leverését követően 12.479 embert internáltak1 és közel 26.621 2 szabadságharcos ellen indítottak pert, közülük 231 főt3 kivégeztek. 4 A megtorlás egyértelmű politikai jellege és túlzottsága miatt a hatalom számára is egyértelmű volt, hogy idővel amnesztiát kell majd hirdetnie. Ennek fényében sürgette Szénási Géza legfőbb ügyész 1957 nyarán a büntetéspolitikához szükséges pártutasítás elkészítését, hogy a később adandó amnesztiára való tekintettel szülessenek meg az ítéletek is. Mindehhez Kádár János azt fűzte hozzá: „ez olyan dolog persze, mindenki tudja, egyszer lesz kegyelem... de nem mindegy, hogy mikor és hogyan”.5 Majd az 1957. december 21-ei KB ülésen mindehhez még hozzátette, hogy „amnesztia akkor lesz, ha az megfelel a Népköztársaság érdekeinek.”6 Vagyis nem a megbocsátás gesztusa, hanem politikai szempontok fogják meghatározni ennek időpontját. Ezzel párhuzamosan az ENSZ a „magyar kérdés” napirenden tartásával évekig igyekezett nyomást gyakorolni Kádárra a börtönben lévő ’56-osok kiengedése érdekében. A forradalom leverését követően először 1956 decemberében hirdettek közkegyelmet, ekkor a külföldre távozók esetében tekintett el a hatalom a tiltott határátlépés miatt indítandó eljárásoktól, amennyiben az emigrált személy 1957. március 31-ig visszatér Magyarországra.7 A következő részleges közkegyelmet az 1959. évi 12. számú törvényerejű rendelettel április 4-én hirdették ki. Ezt a sikeresen lezajlott választások, a Nagy Imre és társai elleni, valamint a többi nagy per lezárása tette lehetővé. A rendelkezés a két év alatti büntetésre ítélteket mentesítette büntetésük letöltése alól, valamint a négy év alattiak büntetését csökkentette a felére. A négy évnél hosszabb időre elítéltek pedig részleges vagy akár teljes kegyelmet is kaphattak, ha „a megjavulás komoly jeleit mutatják”. A büntetés időtartamára való tekintet nélkül részesültek kegyelemben továbbá a fiatalkorúak, az állapotos és a tíz évnél fiatalabb gyereket nevelő anyák, az 50 év feletti nők és a 60 év feletti férfiak. A kegyelem azonban nem terjedt ki azokra, akiket háborús, népellenes bűntettért, szervezkedésért vagy hűtlenségért ítéltek el, illetve azokra sem, akik köztörvényes bűncselekményeket is elkövettek, így számos szabadságharcosra sem. Azokra sem továbbá, akik korábban már büntetve voltak, vagy 1956 előtt már kegyelmet kaptak.8 Mindennek ellenére ekkor 4.428-an részesültek kegyelemben, közülük 1.610-en voltak politikai elítéltek.9 Egy két évvel később készült jelentés szerint ekkor 3.950-en kapták vissza szabadságukat.10 Az 1960-ban és 1963-ban hirdetett amnesztiához képest is ekkor szabadult a legtöbb politikai elítélt, mivel közülük sokan kaptak néhány éves büntetést. A következő év tavaszán szintén részleges közkegyelmet hirdettek az 1960. évi 10. törvényerejű rendelettel. Ekkor engedték ki a börtönökből a hat évet meg nem haladó büntetést kapott személyeket, valamint elengedték a javító-nevelő munkára ítéltek büntetését is. Szabadulhattak az egy év alatti büntetésre ítélt, tíz évnél fiatalabb gyereket nevelő anyák, és a háborús, népellenes bűncselekményért elítéltek, ha büntetésükből már tíz évet kitöltöttek. A rendelet megszüntette 100 1956 1963 1958 1957 1966 1959 Változó idő, változó emlékezet 1963
