Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"Egy erkölcsi és nemzeti alternatíva" Népi történetek - Fricz Tamás: Népi-urbánus ellentét ma
A történelem útján és kulturális helyzetére vonatkozott. Ennek alapjai abból a társadalmi tényből eredtek, hogy a zsidóság - és kisebb részben a németség - meghatározó szerepet játszott a városi, fővárosi polgárság kialakulásában, jelentős volt a részvételi aránya a nagytőkében, a pénzvilágban és a kereskedelemben, s nem kevésbé fontos, hogy a polgári társadalom kulturális szférájában is markánsan jelent meg. A népiek, illetve annak radikális szárnya akkoriban azt érezte, hogy a magyarság, mint többségi nemzet, kiszorul abból a polgári társadalomból, mely a jövőről szól, így a zsidó, illetve kisebb mértékben a sváb elem domináns szerephez jut. A zsidó származású szerzők akkor minderre úgy reagáltak, hogy a népiek egyszerűen antiszemiták, előítéletesek a zsidósággal szemben, holott az igazi kérdés nem etnikai vagy faji, hanem az: képes-e Magyarország modernizálódni, polgárosodni, tőkevagyont felhalmozni. A népieket pedig azért tartották sokszor elavultnak, provinciálisnak és „mucsainak”, mert szinte emocionálisan ragaszkodtak a paraszti mintákhoz, a parasztságból kívánták meríteni a nemzeti erőt a polgárosodáshoz, miközben az urbánusok szerint a falutól semmit sem lehet tanulni, a mintákat Párizsból és New Yorkból kell hozni, nem Hódmezővásárhelyről vagy a tanyákról. Mi változott tartalmilag az eltelt kilencven év után? A zsidóság szerepével kapcsolatos vita újra megjelent, nem pusztán csak „szamizdat” formában, s némileg új vonással is bővült - korántsem örömtelién. Egyfelől ugyanis meghatározott radikális és szélsőséges körökben újra az a vita tárgya, hogy ki, milyen társadalmi, etnikai réteg fogja meghatározni Magyarország karakterét, ki teszi polgárivá, európaivá az országot. Azaz, ki fogja birtokolni az igazi hatalmat? A nemzeti oldal radikálisai és szélsőségesei egyre gyakrabban és egyre nyíltabban fogalmazzák meg ezt a kérdést, amire az ultraliberális oldalhoz tartozó, zsidó származású szerzők egyre markánsabban reagálnak. Ami viszont újszerű, hogy a vitában itt-ott megjelenik a vallási elem is, igaz csak nagyon szűk, radikális-szélsőséges körökben. Itt már a kulturális jelenlét legmélyebb alapjaiig nyúlnak a vitatkozók, amelynek végén a zsidó és keresztény vallás eredetére utalnak vissza. Arra mégpedig, hogy ki a felelős Jézus keresztre feszítéséért, az Ó- és Újszövetség egyáltalán összeegyeztethető-e, beszélhetünk-e közös zsidó-keresztény hagyományról, avagy csak egyikről és másikról külön-külön. Talán nem kell különösebben ecsetelnem, milyen esélyek vannak e kérdéskört illetően a megegyezésre és megbékélésre. Oda jutottunk tehát, hogy bár a népi-urbánus vitán belül elsődleges szerepet játszik a „ki a nemzeti, ki a nem-nemzeti” kérdése etnikai felhang 98
