Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"A sereglés centrumában" Történetek Bíró Zoltánról - Juhász György: A széles vállú kisember
„A sereglés centrumában” Sándor, Kosa Ferenc és az elhunyt Gaál István) együtt. A másik hírhozó családi barátunk, Nagy Gáspár költő volt. Magán a konferencián nem tudtam részt venni, mert éppen aznap, szeptember 27-én (pót)vizsgáztattam a ljubljanai egyetemen. Ezt a „lógást” ’88/89-ben igyekeztem pótolni, s az MDF majdnem minden nyilvános rendezvényére eljártam a Jurta Színháztól a Selyemgombolyítóig. Később párszor a csóró О utcai barakkban is megfordultam. Ezt a felvonulási épületet ma is túlzás székháznak nevezni. Már írtam is a Bíró Zoltán szerkesztette Hitelbe, hogy Jugoszláviában is készül „valami”. Ezeken az előbb említett MDF-esteken értettem meg, hallgatva Bírót, Csoórit, Csurkát, Für Lajost, Lezsákot és másokat, hogy mit érezhetett apám ’45-től ’47-ig, amikor Németh Lászlót, Illyést, Kovács Imrét, Veres Pétert, Tamásit, Bibót és Erdeit hallgatta. Túl az eszmerendszer népben, nemzetben, társadalomban való gondolkodás Veres Péter-i hármas egységének azonosságán még a szégyenletes csóróság-pénztelenség is azonos volt az NPP (Nemzeti Parasztpárt) és az MDF között. De pótolta ezt a hiányt a szellemi erő, a tenni akarás és az összetartozás érzése. Aki közelről látta ezt a sereglést, annak egyértelmű, hogy a párttá alakuló mozgalom első, megválasztott vezetője Bíró Zoltán lett, nem is lehetett más. Integráló, dönteni képes személyiség volt, megdönthetetlen érvrendszerrel és szigorral, ami tárgyi tudáson és társadalomismereten alapult. Nem véletlen, hogy az MDF Bíró Zoltán vezetése alatt lett az ország legismertebb, legnagyobb és legnépszerűbb ereje, miközben az agyontámogatott és mediatizált konkurense csak annyit tudott mondani, hogy „Kádárnak mennie kell!”. Kádár már saját (vezető)elvtársainak is terhes volt, s Gorbacsov ’85-ös megjelenésével a Kádárok (Husák, Honecker, Ceausescu és társaik) kora lejárt. Érdekes módon Aczélról, a korszak (1956-?) Luciferéről egy szava nem volt az ÁVH-s felmenőkkel tűzdelt, olyannyira „antikommunista” legényeknek, akik Soros-ösztöndíjakon, és a bajuszos Gyuri bácsi által kreált akadémiai és egyetemi állásokban tengődtek, tízből tizenegyen szociológusként, értékelhető művet alig alkotva. Ezt a kontrasztot egy ismert fénykép szemlélteti a legjobban: a fotón a társadalomból kivonuló, „ellenálló” jelszót hirdető, „üldözött” K. György és Sz. Iván valahol a Pilisben elszánt tekintettel néznek a blendébe, mögöttük pedig új Volkswagen mikrobuszuk áll, akkor, amikor az általuk lenézett, küszködő magyarok nyolc évet vártak... egy Trabantra. Ebben a vert, vesztes helyzetben az ellenerőnek nem volt más választása, mint a konkurens erők karizmatikus vezetőinek kilövése, levadászása. Itt és ekkor kezdődött annak a repertoárnak a bemutatása, megvalósítása, 39
