Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"A ma realitása" Történetek napjainkból - Halmy Kund: A magyar biztonságpolitika mozgástere az ezredforduló táján
A történelem útján Van egy különös érzése az embernek, ha a kisebbség-különbözőségmásság kérdésköréről a nyugati, általános vélekedést vagy az egyes interpretátorokat hallja. Mintha kettős játszma zajlana ezen a téren. Egyrészt a mikroközösségek tiszteletére, teljes körű toleranciára szólítanak fel mértékadó szervezetek, közéleti személyiségek és természetesen a média, mely mindezeket artikulálja, összefoglalja, és általános értékként közvetíti, mint a korszak haladó nézetrendszerét. Ugyanakkor a valóságban egy nagyon kemény, darwinisztikus érvényesülési modell, az erősebb szükségszerű győzelme az uralkodó tendencia. Nem csak a piaci, liberalizált mezőben, de az államok politikai, hatalmi szférájában is tovább él, sőt - a közvélemény előtt a humanitás, a szolidaritás megnyerő szólamainak hangoztatása mellett - a nyers erő „doktrínája” ugyanolyan erőteljesen jelentkezik Európa és a világ többi hatalmi centrumában, mint korábban bármely más történelmi korszakban. Akkor, amikor most, a kiteljesedett fogyasztói társadalom Európájában olyan jól esne hinni valami felemelőben: a gyengék, a kevesek valódi gyámolításában - ráadásul egy modern, civilizált demokráciában erre elemi igénye is lehetne a választónak. Ehelyett egyre inkább az egyén felértékelődése felé leng az inga, az egyéni jogok legtágabb kiteljesedése felé, a kisebbségi, pláne nemzeti kisebbségi közösségek érdekei kényelmetlenek, a nemzeti identitások erősödése keresztülhúzza a nagyhatalmak és a legnagyobb hatalom, a piac és a gazdasági lobbicsoportok homogenizáló szándékait. Ilyen erővonalak érzékelése mellett - miután Magyarország nagy várakozással tekintett az Unió ebből a szempontból áldásos, regionális konfliktusokat feloldó, elboronáló szerepére - nem megkerülhető a feszültségekkel terhes Kárpát-medence, és egész Közép-Európa biztonságára hatással lévő kisebbségi helyzet tárgyalása tágabb, makroregionális közegben. Az EU konfliktuskezelő működési mechanizmusából azonban sajnálatosan kiviláglanak azok a jelenségek, amelyekről csak remélhető, hogy gyermekbetegségként kezelendők. A jelentkező problémák bürokratikus halogatása, az érdemi felelősség elhárítása ismerős azoknak, akik megtapasztalták már egy hatalmas állam (Szovjetunió) működésének fájdalmasan érzékelhető gyengéit. Szinte minden vallási, etnikai feszültség ott csúszik el kezelhetetlen irányba, mikor a kellő időben nem érkezik meg a megfelelő, határozott diplomáciai beavatkozás, nyomásgyakorlás. Ha komolyan vesszük, hogy Európa felelős Európáért, akkor a partneri viszonyrendszerben az Uniónak a legtávolabbi vagy legrejtettebb pontra is ügyelnie kellene, amint egy erős partnernek, aki akár áldozathozatal árán is figyel a még „zabolázatlanabb” 280
